Gyáni Amanda esélyt sem adott ellenfeleinek

2021. december 11. 09:19 | Such Tamás

Lezárult az év a Békés Megyei Kano Judo SE judosai számára. A két utolsó megmérettetésen is remekeltek a Gyáni-tanítványok.

Hétvégén a magyar serdülő fiú válogatott Oroszországba utazott nemzetközi versenyre, ahol -66 kg-ban Perecz Márk képviselte Magyarországot. Márk a tőle megszokott magabiztos és technikás küzdelmi habitussal mozgott a szőnyegen, három ellenfélen gyorsan változatos ippont érő technikával érte el a győzelmet, így egészen az elődöntőig menetelt. A döntőbe jutásért való küzdelemben hibát vétett a későbbi bajnok ellen, így bronzéremért folytatta a harcot.

A bronzmérkőzésen tökéletesen kivitelezett fojtás technikával kopogásra kényszerítette orosz vetélytársát, így a dobogó harmadik fokára állhatott. Mindezzel kapcsolatban Ledényi Levente, a serdülő válogatott keretedzője is nagy elégedettségét fejezte ki.

Vasárnap Budapesten rendeztél meg a III. osztályú felnőttek országos bajnokságát. Az esztendő utolsó bajnokságán negyvenkét egyesület, 116 judósa vett részt.

 

Gyáni Amanda, Gyáni János és Perecz Márk – Forrás: BM Kano Judo SE

Gyáni Amanda, Gyáni János és Perecz Márk – Forrás: BM Kano Judo SE

 

A csabai klubból Gyáni Amanda térdműtétjét követően, kétéves kihagyás után tért vissza -78 kg-ban. A súlycsoportba kerülés miatt fogyasztásra kényszerült versenyző rövid idő alatt 8 kilót adott le, ez azonban nem hatott ki a versenyen nyújtott teljesítményére.

Határozott küzdelmi stílusával esélyt sem adott ellenfeleinek, különféle technikákkal hajtott végre ippont érő akciókat. Az egyesület fiatal edzője ezzel megszerezte a bajnoki címet.

– Nagyon eredményes évet zárt a csapat; nagy büszkeség számomra, hogy a tanítványaim ilyen szépen szerepeltek. Még nagyobb örömmel tölt el, hogy a lányom szerezte meg az utolsó bajnoki címet  – mondta Gyáni János edző.

A Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület eddigi legsikeresebb évét zárta, hiszen az országos bajnokságokon hat bajnoki címet, három ezüst-, hét bronzérmet és hét pontszerző helyezést hoztak a csabai fiatalok.

Az utánpótlás korúak nemzetközi szinten is szép eredményeket hoztak egy arany-, egy ezüst-, három bronzérem és egy pontszerző helyezés a fiatalok mérlege. Az egyesület kiemeltje Özbas Szofi, az ötkarikás játékokon kilencedik helyen végzett, két korosztályos világbajnokságon is pontszerző helyezést szerzett, majd végül az U23 Európa-bajnokságon szerzett bronzéremmel zárta az évét.

2021-ben a BM Kano Judo SE a Magyar Judo Szövetség éves egyesületi rangsorában 110 klub közül az előkelő nyolcadik helyen zárt.

További programok »

FEL