Pénzmosással gyanúsítják, előzetesbe kerül

2017. június 24. 08:40 | behir.hu

Elfogták egy a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos csalási ügy régóta szökésben lévő gyanúsítottját - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte: az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt indult eljárás. A gyanú szerint a Szegedi Vadaspark területén épült játszótér kialakítására és üzemeltetésére 2013-ban jogosulatlanul vettek igénybe mintegy 185 millió forint hazai és európai uniós támogatást. A projekt tényleges bekerülési értéke ugyanis a támogatási szerződésben szereplő költségeknek csak 15-20 százaléka volt.
A gyanú szerint a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése érdekében a gyanúsítottak fiktív szerződést kötöttek az eddig szökésben lévő férfi által működtetett liechtensteini gazdasági társasággal. Az ügy két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását már korábban elrendelte a bíróság. Harmadik társuk ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ennek eredményeként Liechtensteinben őrizetbe vették, majd átadták a magyar hatóságoknak a pénzmosással gyanúsított békéscsabai férfit.
A főügyészség indítványozta az őrizetben lévő férfi előzetes letartóztatását.

forrás:MTI

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL