Pásztor József szerint hiányoznak az egyéniségek a csabai futballisták közül

2020. április 29. 15:32 | behir.hu

A Békéscsaba 1912 Előre legendája a mindennapjairól és a csabai futball jelenlegi helyzetéről beszélt a Nemzeti Sportnak a legutóbbi interjújában. Pásztor József kifejtette a véleményét a jelenlegi helyzetről és a megyeszékhely utánpótlás játékosairól is, akik szerinte nem feszülnek meg eléggé a sikerekért.

A Békéscsaba 1912 Előre korábbi játékosát és vezetőedzőjét a Nemzeti Sport újságírója, Borbola Bence érte utol telefonon. Pásztor József jelenleg a klub szakmai igazgatójaként dolgozik. Amellett, hogy beszámolt róla, hogyan telnek napjai, és hogyan élte meg, hogy betöltötte hatvanhatodik életévét, arról is beszélt, hogy a járvány miatt nem félti magát, ugyanakkor tragikusnak nevezte, hogy sokan fiatalon hunynak el a vírus következtében. 

Arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e még ebben a szezonban meccs, azt választolta, hogy szerinte nem, esetleg a nyáron folytatódik a bajnokság, akkor is szurkolók nélkül. Szakmai igazgatóként a tizenötödik helyen álló Békéscsaba szerepléséről úgy véli, hogy gyengén szerepelnek. Az erős csapatok ellen, mint az MTK vagy éppen a Vasas, jól futballoztak, ám a nyerhető meccseken kikaptunk. Valami hiányzik. Azt is el kell ismerni, sokkal több nincs ebben a csapatban. A nyáron meghatározó futballisták távoztak, velük a gólok nyolcvan százaléka ment el, az újak közül pedig nem mindenki váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

 

Pásztor József manapság sokat kertészkedik – (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Az interjúban arról is beszélt, hogy egyelőre nem lát új tehetségeket, pedig mindig ott van az utánpótlásmeccseken is. "Egyéniség nincs, pedig Békéscsabán mindig is volt valami szikra a srácokban. A hozzáállással is nagy gond van. Jóformán mindenki akarja, hogy futballista legyen, csak épp a gyerek nem feszül meg a sikerért" – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez ellen úgy lehet tenni, ha hogy edzeni kell, méghozzá kőkeményen.

"Emlékszem, annak idején Mezey Györgynél a tatai edzőtáborban egy délelőtt lefutottunk tízszer háromszázat, tízszer kétszázat, majd levezetésként tízszer százat. Volt is erőnlétünk. Mindig mondtam, hiába jó játékos valaki, el kell zavarni, ha nem áll be a sorba. Persze ha két nap után sírva visszajön, lehet, hogy lesz belőle futballista" – mondta.

További programok »

FEL