Pálinka, mint a nemzeti összetartozás szimbóluma

2018. április 29. 17:36 | Szendi Rita

2018 a barack éve, legalábbis pálinka szempontjából. 15 féle pálinkából és párlatból készült el a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Itala a Gyulai Pálinkamanukfaktúra épületében. A közös, nemzeti értékként ismert ital magyarországi és határon túli főzdékből és készítőktől érkezett Gyulára.

 

 

Bora Imre és Barabás Attila közös ötlete alapján hozták létre azt az italt, amely a nemzeti összetartozás szimbólumaként jött létre vasárnap délután, Gyulán.

– Egy olyan szimbólumot szerettünk volna alkotni, amely nemzeti összetartozásunkat erősíti, hirdeti. Azt gondolom, hogy ez sikerült, hiszen a magyarországi és határon túli pálinkákból és párlatokból készült egy kitűnő kajszibarack párlat, amely az összetartozásunkat hirdeti – mondta el a Gyulai Pálinkafesztivál fesztiváligazgatója, Bora Imre.

Az ital ünnepélyes elkészítésében az összes meghívott részt vett és segédkezett. A Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere elmondta: a pálinka jó hírét is szeretnénk ezáltal öregbíteni.

– Szervezetünknek több célja is van, ilyen a szakmai, jótékonysági és a hagyományok megőrzésének küldetése. Szeretnénk, ha a határontúli lovagrendekkel is minél erősebb kapcsolat alakulna ki, aminek ez a közös ital egy jelképe – fejtette ki a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere, Barabás Attila.

A közös pálinkát olyan közjogi méltóságoknak szánják elsősorban az ötletgazdák, akik a legtöbbet teszik a Kárpát-medencei magyarságért.

További programok »

FEL