Paktum fórumot tartottak a Csabagyöngyében

2019. május 31. 14:59 | Szabó Rita

A Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum és a Békés Megyei Önkormányzat Foglalkoztatási Paktuma közös fórumot tartott a Csabagyöngye Kulturális Központban. A rendezvényen a megyei vállalkozók és munkaadók a foglalkoztatásról kaphattak részletes információkat az előadásokon keresztül. Az érdeklődők többek közt megtudhatták, mit érdemes egy munkaszerződésben leszögezni, emellett a szakemberek az adatvédelmi szabályok legújabb változásiról is beszámoltak.

 

 

A rendezvényen elsőként Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket, aki beszámolt a békés megyei munkanélküliségi ráta legfrissebb adatairól.

A Paktum Partnerségi Rendezvény egyik kiemelt előadása a munkaviszony létesítéséről szólt. Dr. Szatmári Csaba társasági szakjogász a jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy a munkáltatónak mire érdemes odafigyelnie a munkaszerződés megkötésekor.

– Általában a munkáltatók nincsenek tisztában azzal, hogy mit kell írásba foglalni egy munkaszerződés esetében. Azt tapasztalom, hogy nem mindig tudják, melyek azok a pontok, amelyeket érdemes végiggondolni és úgy szabályozni, hogy az ő érdekeiket vagy az ő kapcsolatrendszerükhöz a legjobban illeszkedjen.  Érdemes már az elején tisztázni, hogy a munkakörként mit fognak a munkaszerződésben szerepeltetni – árulta el dr. Szatmári Csaba.

A rendezvényen a Békés Takarékszövetkezet munkatársai kifejtették, hogy a cégükön keresztül miként és hogyan tudják előremozdítani a munkaerőpiac helyzetét a térségben.

– Saját termékeink által vagy közvetítőként, az MNB pontokon keresztül elérhető termékek által tudjuk a foglalkoztatást ösztönözni és támogatni KKV szektorban – fogalmazott Baráth Ottó, a Békés Takarékszövetkezet vállalati és KKV értékesítési igazgatója.

Az adatvédelemi szabályokat illetően több változás is történt. A szakjogász prezentációjában ezekre a módosításokra hívta fel a munkáltatók figyelmét.

– Úgy látom, hogy adatvédelmi szempontból nem mindenki kellően tájékozott, sokszor már az is probléma a munkáltatóknál, hogy kihez forduljanak információért. A tapasztalatom az, hogy ennek ellenére kezd kialakulni egy olyan gyakorlat a munkáltatók körében, hogy átveszik egymás jó gyakorlatait, továbbá a problémás kérdésekben szakértőhöz fordulnak. Egyre inkább azt látom, hogy adatvédelmileg helyes megközelítéseket alkalmaznak – számolt be dr. Farkas Tamás adatvédelmi szakjogász.

A szakemberek szerint a munkáltatók többsége jogkövető, arra törekednek, hogy betartsák a rájuk vonatkozó kötelezettségeket.

– Ezen a rendezvényen előadást tartott a foglalkoztatási főosztály munkatársa, illetve előadást hallhattunk az adatvédelemről és arról, hogy mire figyeljünk egy munkaszerződés megkötésénél – tájékoztatott Opitzerné Tóth Zsanett, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere.

A Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum célja, hogy segítse a munkaerőpiac fellendülését, mind munkáltatói, mind pedig munkavállalói szempontból.

– A projekt 5 évet ölel fel. Az a célja, hogy minél többen jussanak munkához. Ez egy rendkívül keresletorientált projekt. Nagyon fontos, hogy a vállalkozók, munkaadók megfelelő képzettségű, szakértelemmel rendelkező munkaerőhöz jussanak, továbbá az is nagyon fontos, hogy a munkavállalók is el tudjanak helyezkedni – hangsúlyozta a projekt kapcsán Várfi András, a Békés Megyei Önkormányzat társadalmi megbízatású alelnöke.

A paktum 2020-ig még számos képzéssel, előadással és akciótervvel járul hozzá a térség munkaerőpiacának fellendítéséhez.

A rendezvény a TOP-6.8.2- 15-BC1- 2016-00001 azonosítószámú, Helyi foglalkoztatási együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében című projekt keretében valósult meg.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL