Öt ország versenyzői rallyztak Gyulán

2019. október 6. 15:17 | Papp Ádám Sándor

Öt ország versenyzői vágtak neki péntektől vasárnapig a Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság következő viadalának, amelynek helyszíne Gyula volt.

Hétvégén rajtolt el a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság soron következő futama, a SKUBA Cross-Country. A versenynek idén is Gyula és környéke adott otthont. A majd ötven fős, rendkívül erős nemzetközi mezőny összesen nyolc szakaszt teljesített az autós, motoros, quados, kamionos és a side by side kategóriában.

– A csapadékos időjárás miatt június elején le kellett fújni a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság gyulai futamát – taglalta Polgár László, a SKUBA Cross-Country szervezőbizottságának elnöke.

Kiemelte: Gyula és lakossága nagy szeretettel várta a terep-rallye szerelmeseit október 4-e és 6-a között.

– Külön jó hír, hogy az előrejelzések szerint ezúttal nem szólt közbe az időjárás, így a magyarokon kívül csehek, szlovákok, lengyelek és hollandok álltak rajthoz, éles és izgalmas csatákat vívtak a szombati négy és a vasárnapi négy gyorsasági szakaszon. Összesen 560 kilométert tettek meg a versenyzők a két napon, Gyula környékén – tette hozzá az elnök.

 

Néhány név az indulók közül

A Dakaron és az európai terep-rallye versenyeken sokszor bizonyító autós cseh Miroslav Zapletal, a Dakaron már kétszer részt vevő motoros, Horváth Lajos, az Africa Race-en bizonyított autós, Varga Imre és a nem kevés nemzetközi rutinnal rendelkező két cseh pilóta, mint Tomas Ourednicek vagy Zdenek Porizek, a magyar Lónyai Pál, akinek navigátora, Horn Albert szintén megjárta már a Dakart, szintén versenyzett Gyulán. Jelen volt a futamon a motorosok 2018-as magyar bajnoka Kárpáti Péter, míg az autósok között magyar bajnoki címet szerző Csató Attila ezúttal a side by side 2018-as magyar bajnokának, Kovács Györgynek diktálja az itinert.

– Rengeteg érdeklődő érkezett az eseményre. A nézők kiszolgálására nagy hangsúlyt fektetünk, így mindkét versenynapon az adott szakaszokon olyan nézői pontokat jelöltünk ki, ahol testközelből követhették az eseményeket, míg Gyulán a Vértanúk útján található szervizparkba ingyenes belépést biztosítottunk, hogy testközelből nézhessék meg a versenygépeket, beszélgethessenek a versenyzőkkel – zárta gondolatait Polgár László.

Galéria

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL