Öt karika – öt olimpiai aranyérem: Olimpiai kiállítás Kondoroson

2024. július 31. 16:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Kiállítás nyílt a három kondorosi születésű olimpiai bajnok öt aranyérméből azzal a céllal, hogy a településen élő gyermekeknek helyi kötődésű példaképeket mutassanak. A kamaratárlatot a Kondorosi Csárda Múzeumban láthatják az érdeklődők.

A modernkori olimpiai játékok 344 olimpiai és paralimpiai bajnoka közül hárman kondorosi születésűek.  Tiszteletükre nyílt meg egy kamarakiállítás Kondoroson.

– Balczó András, Sasváriné Paulik Ilona és Ónodi Henrietta, akiknek ha a nevét halljuk, akkor mindig egy picit még erősebben dobban a szívünk, hiszen mi kondorosinak érezzük, tartjuk őket, mert innen indult az életútjuk, itt születtek, hosszabb rövidebb ideig ide kötődtek – emelte ki nyitóbeszédében Tuska Tibor, kondorosi önkormányzati képviselő és evangélikus lelkész.

A kondorosi Legendák Földje Alapítvány fő célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a település híres szülötteinek relikviáit. A szervezet tagjai még 2023-ban azért látogatták meg Balczó Andrást, hogy egy fotót készítsenek az olimpikonról az aranyérmével, amikor kiderült, hogy a több mint 50 éves relikvia oxidálódott.

 

Balczó András öttusázó 1972-es müncheni olimpiai aranyérme Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

– Felajánlottuk, hogy vannak ismerőseink, akik restaurálással foglalkoznak, és abban a pillanatban átadták nekünk az érmet. Döbbenet volt, hogy egy ilyen relikvia időszakosan is hozzánk kerülhet. Amikor a restaurátoroktól elhoztuk, és abban a pompában megláttuk, ahogy most is ki van állítva, akkor jött az ötlet, hogy van még két aranya a kondorosi kötődésű olimpikonjainknak. Felajánlottuk azoknak a restaurálását is, és közben megszületett a kiállítás ötlete – mondta el Paluska Zoltán, a Legendák Földje Alapítvány elnöke. 

A kamarakiállításon látható Balczó András öttusázónak az 1972-es müncheni olimpián, egyéniben nyert aranyérme mellett,  a 1960-as római és az 1968-as mexikóvárosi játékokon csapatban megszerzett aranya is. Csakúgy mint Ónodi Henrietta tornász lóugrásban, 1992-ben a barcelonai ötkarikás játékokon nyert, és Sasváriné Paulik Ilona asztaliteniszező 1996-ban az atlantai paralimpián kiérdemelt aranyérme.

 

Sasváriné Paulik Ilona 1996-os atlantai paralimpiai aranyérme Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

– Jó nézni az olimpiát, és jó belegondolni kondorosiként abba, hogy Kondorosnak is van köze az olimpiai mozgalomhoz, hiszen – ugyan néhányuk kapcsán vannak vitáink Nyíregyházával és Békéscsabával – magunkénak valljuk ezt a három olimpikont, akik olimpián és paralimpián aranyérmet szereztek. Azért az, hogy egy ekkora településnek három aranyérmese van, nagyon szép dolog – hangsúlyozta Dankó Béla országgyűlési képviselő.

 

Ónodi Henrietta 1992-es barcelonai olimiai arany- és ezüstérme Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

A politikus a kiállításmegnyitón úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy Kondoros is támogassa Ónodi Henrietta rehabilitációját.  A Legendák Földje Alapítvány a kamarakiállítás kapcsán kiadott egy képeslapot, amellyel az érdeklődők támogatni tudják a szervezet munkáját, de amikor értesültek az olimpiai bajnok tornász szívrohamáról, akkor a bevételük egyharmadát a gyógykezelésére ajánlották fel. A tárlatot eredetileg csak a párizsi olimpia ideje alatt nézhették volna meg a sportkedvelők, de a nagy érdeklődésre való tekintettel ezt követően is érkezhetnek majd a látogatók.

 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL