Öt éve nyitotta meg kapuit a gyulai Almásy-kastély

2021. március 10. 17:14 | behir

A kastély munkatársai ajándékozással és játékos fotóponttal várják az érdeklődőket az évforduló alkalmából.

 

– Március 18-án lesz öt éve, hogy Lázár János, akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter átadta a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot. Az épület két éven át tartó felújítása 2,4 milliárd forint került, többségében uniós forrásból valósult meg, amelyet az önkormányzat is kiegészített. A 2016-ban átadott egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki – olvasható a látógatóközpontot üzemeltető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. közleményében.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a 2016-ban páratlan turisztikai attrakció nevezte a kastélyt. Mint mondta, "olyan korszerű látogatóközpont létrehozásában gondolkodtak a történelmi hitelesség jegyében felújított műemléki épületben, amely a múlt értékeit, a kulturális örökséget élmények során keresztül adja át."

– Az elmúlt öt év valódi sikertörténet – mondta el Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a látogatószám már az első esztendőben felülmúlta az előzetes várakozásokat. 

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a nyitást követő évek több szakmai elismerést is hoztak, a munkatársakat pedig több konferencia előadói és múzeumi projekt szakértői feladataira is felkérték. 

– A pandémia miatt 2020-ban mindössze 43 ezren érkeztek hozzánk, az öt évvel ezelőtti nyitás óta azonban több mint 361 ezer vendéget fogadhattunk – összegzett a kiállítóhely vezetője. Hangsúlyozta, hogy a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2016 óta több díjat is begyűjtött. 2017-ben a példaadó műemlék-felújításért járó ICOMOS-díjjal jutalmazták, majd ugyanabban az évben a Beton Fesztiválon, a betonépítészet-tervezőknek kiírt kategóriában Földes László építész munkája lett a második helyezett. 2018-ban a kastély bekerült az Év Európai Múzeuma díj 40 jelöltje közé, 2019-ben pedig az Európai Kastélyszállodák Szövetsége Örökség és Élmény díját nyerte el. 

– Gyula város önkormányzata beruházásában elkészült az épület mellékszárnyának felújítása, amivel jelentősen bővül a szolgáltatásaink köre, ezzel pedig új értelmet nyer a látogatóközpont elnevezés – fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó. 

A központ munkatársai a közelgő születésnap alkalmából játékra invitálják az érdeklődőket a közösségi média felületein: azok között, akik március 18-ig (megnyitásuk évfordulójáig) posztolnak egy képet a kastélyról, és azt #kastélyszülinap és #almásykastély tagekkel jelölik, 50 db kétfős kastélybelépőt sorsolnak ki. Azokra is gondoltak, akik egészségügyi sétáik során járnak az épületnél. Számukra egy különleges, játékos fotópontot is kialakítanak.

A fotópont március 18-tól érhető el a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont előtt.

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

További programok »

FEL