Nézegetem a telefonom albumaiat, tele van mémekkel. Angol és magyar nyelvű, vicces képek tömege köszön vissza a képernyőről. Nemrégiben beszélgettem valakivel a viccekről, hogy tudniillik a viccmesélés mennyire kikopott a hétköznapokból. Azt hiszem, erre a területre is betört az a trend, hogy a szövegiség egyre inkább a háttérbe kerül, helyét pedig a képek, GIF-ek és emotikonok veszik át. Így jutottunk el a Gutenberg-galaxisból a Zuckerbergbe.
A médiumok vagy hordozók módosulása ugyanakkor a lényegen nem változtatott, vagyis továbbra is igényeljük a humort, a humor pedig a lehető legérzékenyebb megnyilvánulási forma, sőt, képesség. A nálam legalább egy generációval idősebb, katonaviselt emberek szokták felidézni, hogy a rangban felettük (magasságban viszont többnyire alattuk) álló elöljáróik mennyire nem voltak vevők a humorra. Ennek a típusnak volt a visszatérő szólama, hogy "értem én a viccet, csak nem szeretem." Az Isten óvjon mindannyiunkat az olyanoktól, akik ezt a mondatot a szájukra veszik, mert ők bizony még csak nem is értik a viccet. Hofi Géza mondta egyszer az egyik előadásáról, hogy azért nem vitetik be érte (mármint a hűvösre), mert aki bevitethetné, az érti. És most, ebben a ki tudja, hanyadik hullám hátán hánykolódó jelenünkben mindennél fontosabb, hogy helyén legyen a humorérzékünk! (Akinek van, mert sajnos a humor ippeg nem az a képesség, amit kellő gyakorlással fejleszteni lehet, lásd az Agymenők Sheldon Cooperét.)
Esterházy Péter mondta, hogy "a világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá." Ennek az ellenkezője az, amikor ember van bőven, csak humor nem találtatik hozzá. Szerencsére a humor is olyan, legalábbis minimum az elmúlt egy év eseményeit nézve, hogy mindig épp időben bukkant fel, mint Gandalf a Helm-szurdoki ütközetnél. Itt van például a legutóbbi blama, amikor is – Virág elvtársul szólva – a nemzetközi helyzet egyre fokozódott. Az Ever Given nevezetű gigantikus kompnak sikerült eldugaszolnia a Szuezi-csatornát, nem kis gazdasági problémákat ezzel. Nyilván a hajón veszteglőktől kezdve a részvényeseken át a csomagjukat váró közemberekig sokan nem voltak annyira oda a rajtuk csattanó viccekért, pedig születtek elmés megoldások:
Egy másik felhasználó szerint kizárólag ez zseniális, a bölcsek kövével egyenértékű csodaszer jelenthetett volna megoldást:
Ezek voltak az úgymond segítő szándékú hozzászólók, mások viszont az Ever Givenben már-már Sauron egyik utolsó védőbástyáját látták manifesztálódni:
Azt már az ókori görögök is tudták, hogy a jó komédia egy tőről fakad a jó tragédiával. Mindkettő akkor éri el a célját, ha a néző a darab végén megtisztul, vagyis katarzist él át. Felülemelkedik az adott nehézségen, így ha a helyzeten nem is lesz úr, de lélekben eltávolodhat attól a problémától, amely egyébként éjjelét és nappalát egyaránt megkeserítette.
Itthon elindult a nyitás és úgy tűnik, hogy lassan visszatérhetünk a régi kerékvágásba, legalábbis ezt mondják. Szerintem nem így lesz, sőt, felteszem, hogy a régi kerékvágásba már soha többé nem térhetünk vissza. Ellenben, minden új helyzetben és nehézségben ott lesz a humor lehetősége, ezt ne feledjük! És amíg nem elvtelenül viszonyulunk a szenvedéshez, az akadályokhoz, addig valóban meg tudunk birkózni mindennel, ami elénk kerül. Jó szerencsét ebben mindannyiunknak!
