Orosházi tárlaton a dél-békési pályázat díjazott alkotásai

Több mint 2600 pályázó, mintegy 7 ezer rajz és szépírás, 27 tagú zsűri, négy kiállítás – a hetedik alkalommal kiírt Adventi Rajz- és Szépírópályázat számokban. Második
helyszínére érkezett a dél-békési kiállítás-sorozat, Mezőkovácsháza után február 27-étől az Orosházi Járási Hivatal nyújt helyszínt a díjazott alkotásokat bemutató tárlatnak. A pályázat ötletgazdája, Simonka György kiemeli: a cél a keresztényi értékek védelme és bemutatása, míg dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója a megnyitón örömét fejezte ki, hogy erősítve a nyitott hivatal elvét a kiállítással a gyermekeket is meg tudták szólítani.

Hosszú évek óta az orosházi gyermekek is aktív részesei a Dél-Békésben közkedvelt Adventi Rajz- és Szépírópályázatnak, így nem volt kérdés a szervezők részéről, hogy Orosháza is helyszíne legyen a négy állomásból álló kiállítás-sorozatnak. Azokat a rajzokat és szépírásokat tekinthetik meg az érdeklődők, melyeket a 27 tagú zsűri választott ki és díjazott a felhívásra beérkezett mintegy 7 ezer alkotásból.

– A hetedik alkalommal, gyermekek számára kiírt rajz- és szépírópályázatunk célja a keresztényi értékek védelme és bemutatása, hiszen ez mindannyiunk érdeke – erősíti meg az ötletgazda, Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselője. A pályamunkák nem csak az alkotói kedvet mutatják, hiszen hagyományosan az örömszerzés egy különleges formája is a kiírás része: a dél-békési apró gyermekkezek munkáit a térségben élő időseknek juttatták el, hogy az alkotásokkal örömet nyújtsanak számukra az ünnepi időszakban és a mindennapokban is.

– Megtanulták a gyermekek, hogy nemcsak kapni jó, hanem adni is, és mivel tudták, hogy az alkotásaik valakinek örömet szereznek, így az adás örömét tapasztalhatták meg – hangsúlyozza a zsűri elnöke, Süle Katalin, míg az Orosházi Járás zsűritagjait képviselve Palyov Pálné nyugdíjas pedagógus megköszönve a gyermekek alkotásait a kiállítás megnyitóján kiemelte, vélhetően több olyan idős ember van, akinek csak ezen alkotás került a karácsonyfája alá.

A Simonka György országgyűlési képviselő, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Bánki András tankerületi igazgató védnökségével meghirdetett felhívásra több mint 2600 gyermek nevezett mintegy 7 ezer alkotással. Egyházi és állami fenntartású oktatási intézmények közösségei is csatlakoztak Nagyszénástól Battonyáig, Tótkomlóstól Kevermesig, és a számos különdíj mellett valamennyi alkotó ajándékkal gazdagodik.

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,