Orosházi Kórház – Jó ütemben halad a felkészülés

2020. április 1. 11:39 | behir.hu

Az Orosházi Kórház felkészült a koronavírus miatt várható jelentős többletteherre – erről győződhetett meg Takács Árpád, a megyei védelmi bizottság elnöke, kormánymegbízott, valamint Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere kedden délelőtt.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, ezért hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését, az orosháziét is. A katonai segítők feladata, hogy koordinálják a betegellátáshoz és a járványügyi intézkedésekhez szükséges egészségügyi eszközök, gyógyszerkészletek, fertőtlenítőszerek nyilvántartását, gondoskodjanak azok megfelelő védelméről. Erről is tájékozódott Takács Árpád, megyénk védelmi bizottságának elnöke az Orosházi Kórházban tett keddi látogatásakor – közölte az orosházi polgármesteri kabinet.

Dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója ismertette mindazokat a változásokat és intézkedéseket, melyeket az Orosházi Kórház tett a megelőzés és felkészülés érdekében. A látogatási tilalom teljeskörű. Az orosházi önkormányzat 6 millió forintos támogatásából felépült egy ún. konténer vizsgáló, itt történik a kórházba érkező járóbetegek, illetve a mentők által beszállított betegek előszűrése. Ezzel egyidőben a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) különböző átépítésekkel “légúti” és “nem légúti” részlegre lett választva a potenciális fertőző betegek elkülönítése érdekében. A főigazgató elmondta, a kórház a veszélyhelyzetre való tekintettel szünetelteti a fekvőbeteg ellátásban a tervezett ellátásokat, műtéteket, a fekvőbeteg osztályokon kizárólag sürgősségi betegeket látnak el és nem halasztható ellátásokat végeznek – olvasható a közleményben.

A főigazgató részletesen tájékoztatta az elnököt és a városvezetőt, akik az intézkedéseket látva meggyőződhettek arról, az Orosházi Kórház minden eshetőségre felkészült. Dávid Zoltán kiemelte, az orosházi önkormányzat továbbra is mindenben támogatja az intézményt és segíti munkáját.

– Bízom a főigazgató úrban és a kórház dolgozóiban, sok erőt, kitartást kívánok nekik a következő időszakra is. Bízom az orosháziakban is, abban, hogy továbbra is fegyelmezetten állnak a helyzethez – fogalmazott a városvezető. Takács Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy az ellátórendszer felkészültsége csupán az érem egyik oldala, a lakosságnak is felelősséget kell vállalnia és mindent meg kell tennie a járvány terjedésének lassításáért. Elismerően nyilatkozott az orosháziak hozzáállásáról, de kiemelte, továbbra is rendkívül fontos az előírások betartása, aki pedig megteheti, az maradjon otthon!

Galéria

További programok »

Egészségügy

FEL