Orosházán szobatársát megkéselő hajléktalant fogtak, Gyulán dottó gázolt

2018. június 13. 09:59 | behir.hu

 

Életveszélyt okozó testi sértés és kábítószer birtoklás gyanúja

Az Orosházi Rendőrkapitányság június 12-én bűnügyi őrizetbe vett egy 58 éves orosházi férfit, aki 19 óra 30 perc körül Orosházán, a hajléktalan szállón vita közben késsel megszúrta szobatársát. A férfi a kórházi vizsgálat eredménye szerint életveszélyes sérülést szenvedett.

Kábítószergyanús növényi törmeléket találtak a rendőrök 2018. június 12-én egy 17 éves fiúnál Gyulán. A fiatalembert a Szent István utcában igazoltatták, a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála. A Gyulai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el és a fiútól lefoglalt, alufóliába csomagolt növényi törmeléket igazságügyi szakértővel vizsgáltatja meg.

 

 

Négy baleset, három súlyos és egy könnyű sérült

Békés megyében június 12-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsabán, a Nagyréten, 8 óra 45 perc körül egy kerékpáros megijedt az őt előző másik kerékpárostól és belehajtott a kerékpárút melletti bokorba. A nő súlyos sérülést szenvedett. Gyulán, a Béke sugárúton, 9 óra körül egy városnéző kisvonat elütött egy gyalogost. Az idős férfit, aki zebrán ment át, súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a mentők. Békéscsabán, Sás köz és a Lencsési út kereszteződésében, 10 óra 45 perc körül személygépkocsi kerékpárúton közlekedő kerékpárost ütött el. A kerékpáros nő, aki a gyanú szerint ittas volt, súlyosan megsérült. Sarkadon, a Gyulai úton, 18 óra körül árokba hajtott és felborult egy személygépkocsi, a vezetője könnyebben megsérült.

 

Forrás: police.hu

További programok »

FEL