Ittasan vezettek, nem úszták meg

2018. április 25. 12:01 | behir.hu

Baleset és bűncselekmény gyanúja miatt történtek előállítások.

Egy autó letért az útról és fának ütközött Gyulán, a Székely Aladár utcában április 24-én, 13 óra előtt néhány perccel. A balesetben a jármű vezetője, aki a gyanú szerint ittasan volt, könnyebben megsérült – írja a police.hu.

Sarkadon kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök egy férfinál ugyanezen a napon, a Kiss Áron utcában. A 21 éves gyulai fiatalembert előállították orvosi vizsgálatra, a növényi törmeléket pedig lefoglalták tőle. A Sarkadi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a tőle lefoglalt anyagot a rendőrség igazságügyi szakértővel vizsgáltatja meg.

Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit kedden 22 óra 30 perc körül Békéscsabán, az Illésházi utcából. Személygépkocsit vezetett és utasa is volt. A szonda alkoholfogyasztást jelzett nála, ezért a rendőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték, majd büntető feljelentést tettek ellene. A rendőri intézkedéskor a vezetői engedélye nem volt nála, ezért szabálysértési eljárás is indul ellene.
 
 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL