Óriási hőszigetelő takaró készült a Fővárosi Nagycirkusz jegéhez

2017. május 22. 13:35 | behir.hu

Van mit tennie annak, aki nyáron jeget akar varázsolni!

Habár még csak május közepe van, a hőmérséklet lassan eléri a 30 fokot, a Fővárosi Nagycirkusznak még több dolga akad azzal, hogy a legjobb formában tartsa a Jégbe zárt cirkuszvilág – Antarktisz gyermekei című jégcirkuszi produkciójához épített jégpályáját.

Emlékezetes, a mostani a Nagycirkusz 46 éves történetének hatodik jeges műsora, ám ezúttal vállalkozott legelőször arra, hogy maga építsen jégpályát hozzá. A cirkusz csinos hostess hölgyei a műsor eddigi másfél hónapos játszási ideje alatt is gondosan figyeltek arra, hogy mindig zárva tartsák a manézs bejáratainál a függönyöket, hogy nehogy kiszökjön a benti hőmérséklet.Az augusztus végéig látható produkció most felkészült a nyári szezonra, a cirkusz dolgozói hőszigetelő takarót varrtak, amellyel mindig befedik a jégpályát, amikor több órán keresztül nem dolgoznak rajta az artisták, hogy így őrizzék meg a pálya legjobb állapotát a káprázatos műsorhoz.

A Jégbe zárt cirkuszvilág – Antraktisz gyermekei című produkció augusztus 27-ig tekinthető meg a Fővárosi Nagycirkuszban!

További programok »

Kultúra

Gubis Mihályra emlékeztek

Bő évtizede hagyománnyá vált, hogy április 4-én Gubis Mihály születésnapján, a művész szerettei a békéscsabai Andrássy út 2. szám alatti, utolsó lakásának a lépcsőház bejárata melletti emléktáblája körül megemlékeznek. A képzőművész 1948. április 4-én született, és 2006. május 17-én hunyt el egy németországi alkotótáborban.
2026. április 5. 18:27
FEL