Óriási a torlódás a magyar-román határon

2020. március 18. 15:15 | behir.hu

Több órás várakozásra lehet számítani.

A koronavírus miatt tömegével indultak haza a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások, de Magyarországra csak a magyar állampolgárok léphetnek be. Az osztrák oldalon bolgárok, románok, ukránok és macedónok is vannak, akik tiltakozásul elállták az utat, így a magyarok sem jutnak el a határig. Éjszaka a magyar kormány lehetővé tette a bolgároknak és a románoknak, hogy áthajtsanak az országon, de azóta újra feltorlódott a sor. Közben a kilépési ponton, Csanádpalotánál is órákat kell várni, mert nagyon lassú a beléptetés Romániába – derült ki az M1 Híradójából. 

Az M1 Békés megyei tudósítói a csanádpalotai átkelőnél követik nyomon az eseményeket, és mint mondják, kilométeres sor áll az autópályán. A rendőrség központi tájékoztatása szerint személyautóval 4, busszal 1, tehergépjárművel pedig 3-4 órás várakozásra kell számítani. 

Ártándnál egyébként 1-3, Csengersimánál csak a teherforgalomnak kell várakoznia 2 órát, ahogy Gyulán is. 

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL