Olaszországban küzdenek a Békés megyei harcosok

2016. január 23. 09:27 | behir.hu

Eredményes esztendőt tudhat maga mögött a Békéscsabai Lakótelepi Sport Egyesület! A Debreczeni Dezső vezette csapat nem sokat pihent, hiszen az újesztendő elején egy rangos Európa-kupa versenyen harcolnak majd a Békés megyei fiatalok.

A korosztályos világbajnokság után próbált edzésben maradni a csapat. Egy kisebb szünetet engedélyezett a fiataloknak Debreczeni Dezső vezetőedző, hiszen decemberben még Zágrábban egy felvezető viadalon is szerepeltek a versenyzők. Most is elkezdődik a pontgyűjtés, hiszen a válogatott meghívóért Világ- és Európa-kupa versenyeken kell remekelni a Békés megyei versenyzőknek. 

- Ez most az első olyan verseny, amin ranglistapontot lehet szerezni a későbbi magyar válogatottság megszerzéséhez. Most nagy csapattal, mintegy 30 fővel veszünk részt a versenyen, úgyhogy tényleg mindenki ott lesz, akire számítani lehet ebben az évben – elemzett Debreczeni Dezső.

Hegedűs Botond 2015-ben számos versenyről érkezett haza győzelemmel, a kontinensviadalon pedig bronzérmes lett. Számára nagyon sok változást hoz ez az év, hiszen súly- és korcsoportot is lép, ami még komolyabb felkészülést igényel. A csapat ezúttal is több éremért utazik majd Olaszországba. Bálint Zoltán 74 kg-ban indul és ő is nagy csatákra számít, ráadásul több olyan rivális is ott lesz, akikkel szemben szívesen megméretné magát. Szász Kristóf Európa-bajnok lett a tavalyi esztendőben, idén azonban új sikerekre tör. Számára is egy tanuló időszak következik, hiszen ő is feljebb lépett és rutinosabb ellenfelekkel harcolhat majd. 

A népes csapattal induló Békés megyeiek erős mezőnyben küzdenek majd szombaton és vasárnap a minél jobb helyezésekért. Debreczeni Dezső szerint kiváló teszt lesz ez versenyzői számára, amely alapján feltérképezhetik, hogy hol tartanak, és miben kell fejlődni a következő hónapokban.

 

Ezek is érdekelhetik

FEL