Okos zebra segíti a gyalogosok közlekedését Békéscsabán

2019. március 11. 16:42 | Szendi Rita

A Generali Biztonságért Alapítvány pályázata útján lehetőség nyílt egy úgynevezett okos zebra kialakítására Békéscsabán, az Andrássy út – Tulipán utca – Kazinczy utca kereszteződésénél.

 

 

A pályázat elsődleges célja a közlekedésbiztonság, azon belül pedig a gyalogosok védelme. Öt évvel ezelőtt ezen a kereszteződésen már telepítettek egy csúszásgátló útburkolatot. Ebben az évben a láthatóság kapta a főszerepet. A gyalogátkelőhelyen villogó lámpák segítik a közlekedőket, hogy könnyebben észrevegyék a járókelőket.

 

Fotó: Máthé Csongor

 

Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője elmondta, hogy a zebra két oldalán két-két érzékelő kapu van, amint keresztül megy rajta egy gyalogos és lelép a zebrára, működésbe lépnek a villogó prizmák, amelyek legjobban az autósok szemszögéből láthatóak. Mint mondta: a prizma csak addig működik, amíg a gyalogos áthalad a zebrán. A képviselő hozzátette: a beruházás 2,3 millió forintba került, amit teljes mértékben az alapítvány finanszírozott.

Szarvas Péter elmondta, ez a kereszteződés az egyik legforgalmasabb átkelőhelye Békéscsabán. A polgármester kiemelte: évente történik baleset ezen a helyen, ami négy-öt évente halálos kimenetelű. Mint mondta: bízik benne, hogy az okos zebra révén biztonságosabbá válik a közlekedés a kereszteződésnél.

 

További programok »

FEL