Oklevéllel ismerték el a törökországi hősök munkáját

2023. március 9. 17:01 | Vincze Attila

Áldozatos munkájuk elismeréséül oklevelet adományozott Takács Árpád főispán, a Békés Vármegyei Területvédelmi Bizottság elnöke az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR mentőcsapatának Békés vármegyei tagjai számára csütörtökön. A mentőszervezet összesen 17 túlélőt, köztük 3 gyermeket mentett ki a februári törökországi földrengés következtében összedőlt épületek romjai alól.

Az elismerések átadása a Békés Vármegyei Államigazgatási Kollégium tagjainak és jegyzői karának közös értekezletén történt meg. Békés vármegye főispánja, aki a Békés Vármegyei Területvédelmi Bizottság elnöke is, beszédében arra emlékeztetett, hogy az 1999-es török földrengés idején ő vezette a magyar mentőcsapatot, így a mostani katasztrófa eseményei felidézték benne az akkori emlékeket. Takács Árpád hangsúlyozta, nagyon büszke arra a három Békés vármegyei tűzoltóra, akik életük kockáztatása árán is részt vettek az Antakya városában zajlott mentőakcióban. 

– Valódi hőstett volt, azonban ezen túlmenően egy kiváló nemzet, a magyar nemzet együttérzése és segíteni, tenni akarásának volt a megnyilvánulása, hiszen a HUNOR mentőcsapat tagjai elsőkként érkeztek a helyszínre. Magyarország megint bebizonyította, hogy hazánkban kiváló mentők, tűzoltók, orvosok, katonák szolgálnak, akik a legnehezebb körülmények között is helyt tudnak állni – szögezte le.

Az elismerő okleveleket Takács Árpád főispán Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója, valamint György István területi közigazgatásért felelős államtitkár társaságában adta át Baráth Jánosnak, az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjének, illetve Patai Sándornak, a Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. A kitüntetést betegség miatt Bodorló Mihály, a gyulai hivatásos tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnoka személyesen nem tudta átvenni. Patai Sándor a behir.hu kérdésére elmondta, hogy nagyon örült az elismerésnek. 

– Nagyon jól esett, hogy elismerik a munkánkat, de ha nem történt volna meg, akkor is a hazánkat szolgáltuk, a feladatunkat hajtottuk végre odakint – fogalmazott.

Baráth János kiemelte, hogy mióta hazajöttek Törökországból, sokan felismerik őket az utcán és gratulálnak nekik. 

– Folyamatosan téma azóta az emberek körében, például ha találkozunk a kollégákkal bent, a munkahelyen, mindig van kérdésük hozzánk, folyamatosan előadásokat tartottunk nekik. Békéscsabán közlekedve jóleső érzés, hogy megállítanak az utcán. Volt olyan, hogy egy számomra vadidegen lépett oda hozzám és gratulált nekem – zárta gondolatait az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője.

 

Galéria

További programok »

FEL