Nyugdíj: novemberben jön a prémium és a korrekció

2017. október 13. 10:58 | behir.hu

A gazdaság jó teljesítményének köszönhetően az idén először nyílik lehetőség az idősek számára nyugdíjprémium kifizetésére - közölte Varga Mihály a Senectus Idősek Otthona ünnepségén Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter, aki az otthonnak helyet adó második kerület országgyűlési képviselője is, emlékeztetett: a Fidesz-KDNP-kormány mindig fontosnak tartotta az idősek életkörülményeinek javítását, 2010-ben egyik első intézkedésük a nyugdíjak értékének megőrzésére, annak garantálására irányult. Kitért arra, hogy október 1. az idősek világnapja, így az egész hónap alkalmat ad az idősek ünneplésére, de egész évben megbecsülés kell, hogy övezze őket.

Varga Mihály az MTI-nek elmondta: idén nemcsak a nyugdíjak inflációs korrekciója történik meg, hanem először nyílik lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére. Ez egy 125 ezer forintos átlagnyugdíj esetében éves szinten mintegy 12 ezer forintnyi, az inflációs korrekció nyomán a nyugdíjba beépülő emelést és plusz mintegy 12 ezer forint egyszeri kifizetését jelenti - ismertette a miniszter.

Az emelt nyugdíjat, illetve a prémiumot novemberben kapják meg a nyugdíjasok - mondta Varga Mihály.

Forrás: MTI

További programok »

FEL