Nyolcszázmillió kerékpárutak építésére

2016. július 15. 04:46 | Fekete Kata

A békéscsabai önkormányzat 813 millió forintot költhet a Területi és Operatív Programban kerékpárutak fejlesztésére. A Körte soron, a Gyulai úton, a Berényi úton a Szarvasi út és a Széna utca között, illetve a Pataky László utcában és Franklin utcában szeretnének kerékpárutat építeni.

A Körte sorra tervezett, illetve a Gyulai úti építkezésről Herczeg Tamás tanácsnok elmondta, ennek eredményeként tovább bővülhet a városi kerékpárút hálózat. A városközpontból a Gyulai úton a CsabaPark bejáratáig már kiépült kerékpárút, a Lencsési úton szintén van bicikliút, az új út pedig az Élővíz-csatorna gátján meglévő kerékpárúttal való összekötést is biztosítja majd. A szakasz az Élővíz-csatorna hídjától a Gyulai útig épülne meg. A Gyulai úti rész pedig a CsabaPark bejáratától a Körte sorig kiépülve biztosítaná a hálózat folytonosságát, egyben a városközpont és a peremkerületek kapcsolatát. A projekt összesen 233 millió forintba kerülne.

A Berényi úton is fontos, hogy legyen kerékpárút, hiszen a Magyar Közút Zrt. adatai alapján jelentős a kerékpárosforgalom ezen a szakaszon is. A legfrissebb adatok szerint a Szarvasi úthoz csatlakozó szakaszon mintegy 850 kerékpáros jár ott naponta. Számottevő a tehergépkocsi és a buszforgalom, emiatt az útburkolat két szélén kijelölt kerékpársáv nem elég biztonságos. Az önálló kerékpárutat a járda és az út menti fasorok között alakítanák ki, méghozzá olyan módon, hogy meg tudjuk kímélni az ott lévő fasorokat, csupán az árok részleges átépítésére lesz szükség. A projekt teljes összköltsége 200 millió forint.

Az egybefüggő bicikliút hálózat bővülése, teljesebbé válása, a városrészek egymás közötti kapcsolata és a meglévő munkahelyek elérhetősége miatt kiemelt fontosságú a Franklin utcai kerékpárút. Miután a vasút alatti, közúti és gyalogos-kerékpáros aluljáró átadása óta még nagyobb lett a forgalom, fontos a Pataky László utcai kerékpárút kialakítása. Ehhez az utat nyolc méteresre szélesítenék ki, így az úttest mindkét szélén 1,25 méter széles kerékpársáv jelölhető ki. A Pataky László utcában viszont akkora a forgalom, hogy ott már önálló kerékpárútra lenne szükség. Mindezt a Franklin utca – Tildy Zoltán utca közötti szakaszon jobboldalon, az árok helyén, a Tildy Zoltán utca és a Szarvasi út között az út baloldalán, egyesített gyalog- és kerékpárútként képzenék el. A projekt teljes összköltsége 380 millió Ft.

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő: Nagy Ferenc alpolgármester, képviselő, 10. vk. – Hajrá Békéscsaba

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Nagy Ferenc alpolgármester beszámolóját olvashatják.
2024. április 13. 15:16
FEL