Gőzerővel zajlanak a munkálatok a CsabaParkban

2018. október 13. 09:35 | Szendi Rita

A CsabaPark fejlesztésének második ütemében a végéhez közeledik a Körte sor felőli bormúzeum, valamint a Gyulai út felőli látogatóközpont megépítése – tájékoztatott Vass Csaba, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere.

 

Mint arról többször írtunk, beszámoltunk, a CsabaPark második üteme a turisztikai fejlesztési csomag részeként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program  támogatásával valósul meg, több mint egymilliárd forint értékben. Ennek keretében épül meg az említett két épület a Körte sor, illetve a Gyulai út felől, de a beruházás magában foglalja a terület közműfejlesztését is: a parkolók, utak, gasztrosétányok, sétautak, nagyobb fesztiválok megrendezésére alkalmas sátorhelyek kiépítését.

 

A volt Trófea mögötti területet is rendbe tették (fotó: Szendi Rita)

 

Vass Csaba elmondta, hogy már az utolsó simítások zajlanak mindkét épületnél. A Körte sori létesítmény turisztikai feladatkört lát majd el, valamint ebben az épületben mutatják be a borkészítés folyamatát is. A másik, a kolbászudvar mellett elhelyezkedő, hajó alakú épületben nagyobb konferenciaközpont jön létre, illetve ez a fesztiválhelyszín kiszolgálására is alkalmas lesz, hiszen az épület két végében jelentős számú vizesblokkot építettek ki. Emellett itt lehet majd megismerni a pálinkakészítés folyamatát is. A CsabaPark második ütemében a közművek kiépítése is ütemezetten halad, a munkák ezen a területen előreláthatólag ez év végén fejeződnek be.

 

A Kolbászmúzeum melletti épület (fotó: Szendi Rita)

 

A CsabaParkban azonban ezután sem állnak meg a fejlesztések. A második ütemű fejlesztésre épül rá a harmadik ütemben a zöldváros projekt, illetve az a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházás is, ami aktív turisztikai és rekreációs elemeket tartalmaz – emelte ki a Vass Csaba. Ennek keretében a két központi terültet összekötik egy sétaúttal, kialakítanak egy rekortán futópályát, megvalósul a játszótéri elemek jelentős fejlesztése, a dombon csúszdaparkot, illetve síelésre alkalmas helyet létesítenek, a tavon pedig egy tószínpad kialakítását tervezik

 

További programok »

FEL