Notesz Laci, azaz Nagy László hetvenéves

2016. július 2. 06:43 | Mikóczy Erika

Notesz Laci, azaz Nagy László júliusban hetvenéves lesz.

Számon tartja a békéscsabai rendezvényeket, ott van a kiállításokon, ahol el is sorol néhány tudnivalót a művészről. Napra pontosan emlékszik olyan eseményekre, amelyeknél egy átlagember legfeljebb az évet tudja megsaccolni. Hozzátartozik a városhoz, szinte mindenki ismeri: ő Notesz Laci, azaz Nagy László, akivel az AutPontnál beszélgettünk.

Nagy László régebben kijárt a meccsekre és mindig vitt magával egy kockás füzetet, hogy beleírja az eredményeket. Innen ragadt rá a név is: Notesz Laci. Ő egy nagy mesélő. Amikor az életéről beszél, a történetbe akkor is belesző számos ismeretet. Kérdezem, aztán ő visszatér a saját története folytatásához, mint nevetve mondja: szereti, ha minden úgy van, ahogy ő akarja.

– 1946. július 10-én születtem Budapesten, a Bethesda kórházban. Anyám akkor 19 éves volt, apám 21. Egy ideig az egykori Tisza-villában laktunk, pont abban a villában, ahol 1918 októberében megölték gróf Tisza István miniszterelnököt. Apám rendőrtiszti főiskolára járt, ott végzett.

– Vannak testvéreid?

Kettő volt, de már mind a ketten meghaltak tüdőrákban.

– Milyen voltál kisgyerekként?  Mondták neked, hogy te különleges vagy, más vagy, mint a többiek?

Erről nem tudok semmit, erről nekem nem szólt senki. Viszont különböző helyeken tanultam, mire elvégeztem a nyolc osztályt. Elsőbe és a másodikba Budapesten jártam, két különböző iskolába. Valahogy nem akartak továbbvinni, mert mindig belebeszéltem a tanításba. Utána Székesfehérvárra vittek, mivel apámat oda helyezték át. Aztán apám és anyám 1955-ben törvényesen elváltak, apám 1956-ban el is hagyta Magyarországot, semmi köze sem volt a forradalomhoz, csak úgy elment. Ezután jöttünk Békéscsabára. Engem nem vettek fel sehova, ezért a Jókai utcai kisegítő iskolában tanultam fél évet. Az ötödiket és a hatodikat már a makói gyógypedagógiai intézetben végeztem el, hetedikbe Hódmezővásárhelyre jártam. Aztán Kőszegre helyeztek, egy munkára nevelő osztályba, végül pontosan 55 éve Óbudán fejeztem be az iskolát.

– Már iskolás korodban is mindent megjegyeztél?

– Igen, általában.

– Mi történt, miután kijártad az iskolát?

A nagymamám a kórházban dolgozott, én pedig ott segítettem bevásárolni a betegeknek, meg ilyenek. 1963-tól 1968-ig voltam ott, de aztán el kellett jönnöm, mert a mamámat nyugdíjazták. Ezután öltözőőr voltam a Kontakta alkatrészgyárban, majd a Csemege Édesipari Gyárban voltam ruhatáros. Később meguntam, hogy ide-oda tesznek, dobálnak, hiszen nem vagyok én gumilabda! Visszamentem a Kontaktába. A nagymamám 1980. október 4-én combnyaktörést szenvedett, ezért el kellett onnan költöznöm, Békéscsabára jöttem, anyámhoz.

– Hol laktatok Békéscsabán?

– A Hunyadi térre költöztem édesanyámhoz, aztán 1983-ban kiköltöztünk a Lencsésire. 2006-ban anyám meghalt, akkor költöztem a jelenlegi lakásomba, a Zsíros utcába.

Hol sikerült elhelyezkedned, miután ideköltöztél?

Dolgoztam a konzervgyárban, voltam a cipész szövetkezetnél udvaros. Ezután a Napi Délkelet munkatársa voltam egészen addig, amíg 1994-ben meg nem szűnt. Utána 2002-ig (a megszűnéséig) a Békés Megyei Nap munkatársa voltam. A kiadótól vittem az újságokat a szerkesztőségbe, postára jártam és ilyenek. Utána a sportcsarnoknál voltam udvaros, Csanálosi László hívott, öt évet töltöttem ott. Amikor annak is vége lett, Botyánszky Marika mondta, hogy keressem meg Szántó Tamást az AutPontnál. Így kerültem ide 2007-ben. Azóta itt vannak feladataim, például söprögetek, összeírom a szobák hőmérsékleteit, az órák állását és hasonlók.

– Ott vagy szinte minden békéscsabai kiállításon, sok programon.

Engem mindig minden érdekelt. Minden érdekel.

Hogyan telnek a napjaid?

Felkelek, bejövök az AutPonthoz, dolgozok kicsit. Megebédelek a Sarkantyú utcai nyugdíjasklubban. Megnézem az újságokban, hogy van-e rendezvény a városban, ha van, akkor elmegyek oda, ha nincs, akkor hazamegyek. Otthon nagyon szeretek térképeket másolgatni. Lemásolom az országok, kontinensek térképét, berajzolom a különböző hegyeket, folyókat, településeket. Sok atlaszom van, azokból másolok. Sokat másoltam már.

– Térképen tudod, hogy mi hol van. A valóságban jártál már külföldön?

– Igazából soha, de egyszer egy árubemutatóval elvittek engem is Nagyszalontára. Az ilyenek sok embert becsapnak. Engem nem csaptak be, csak voltam Nagyszalontán.

– Szeretnél világot látni?

Nem vágyom külföldre. Jól érzem magam itt, ahol vagyok. Sok embert ismerek, engem is ismernek sokan. Nagyon szép itt Békéscsabán minden. Az aluljáró lépcsőinek nem örülök, mert nem szeretek lépcsőzni. A Szent István tér viszont csodálatos, és mindig sok rendezvény van. Ma is megyek kiállításra, szeretem a képeket….

Notesz Laci, vagyis Nagy László július 10-én lesz hetvenéves. Boldog születésnapot Laci, és köszönet a sok információért, amivel nap, mint nap gazdagítasz bennünket!

FEL