Számon tartja a békéscsabai rendezvényeket, ott van a kiállításokon, ahol el is sorol néhány tudnivalót a művészről. Napra pontosan emlékszik olyan eseményekre, amelyeknél egy átlagember legfeljebb az évet tudja megsaccolni. Hozzátartozik a városhoz, szinte mindenki ismeri: ő Notesz Laci, azaz Nagy László, akivel az AutPontnál beszélgettünk.
Nagy László régebben kijárt a meccsekre és mindig vitt magával egy kockás füzetet, hogy beleírja az eredményeket. Innen ragadt rá a név is: Notesz Laci. Ő egy nagy mesélő. Amikor az életéről beszél, a történetbe akkor is belesző számos ismeretet. Kérdezem, aztán ő visszatér a saját története folytatásához, mint nevetve mondja: szereti, ha minden úgy van, ahogy ő akarja.
– 1946. július 10-én születtem Budapesten, a Bethesda kórházban. Anyám akkor 19 éves volt, apám 21. Egy ideig az egykori Tisza-villában laktunk, pont abban a villában, ahol 1918 októberében megölték gróf Tisza István miniszterelnököt. Apám rendőrtiszti főiskolára járt, ott végzett.
– Vannak testvéreid?
– Kettő volt, de már mind a ketten meghaltak tüdőrákban.
– Milyen voltál kisgyerekként? Mondták neked, hogy te különleges vagy, más vagy, mint a többiek?
– Erről nem tudok semmit, erről nekem nem szólt senki. Viszont különböző helyeken tanultam, mire elvégeztem a nyolc osztályt. Elsőbe és a másodikba Budapesten jártam, két különböző iskolába. Valahogy nem akartak továbbvinni, mert mindig belebeszéltem a tanításba. Utána Székesfehérvárra vittek, mivel apámat oda helyezték át. Aztán apám és anyám 1955-ben törvényesen elváltak, apám 1956-ban el is hagyta Magyarországot, semmi köze sem volt a forradalomhoz, csak úgy elment. Ezután jöttünk Békéscsabára. Engem nem vettek fel sehova, ezért a Jókai utcai kisegítő iskolában tanultam fél évet. Az ötödiket és a hatodikat már a makói gyógypedagógiai intézetben végeztem el, hetedikbe Hódmezővásárhelyre jártam. Aztán Kőszegre helyeztek, egy munkára nevelő osztályba, végül pontosan 55 éve Óbudán fejeztem be az iskolát.
– Már iskolás korodban is mindent megjegyeztél?
– Igen, általában.
– Mi történt, miután kijártad az iskolát?
– A nagymamám a kórházban dolgozott, én pedig ott segítettem bevásárolni a betegeknek, meg ilyenek. 1963-tól 1968-ig voltam ott, de aztán el kellett jönnöm, mert a mamámat nyugdíjazták. Ezután öltözőőr voltam a Kontakta alkatrészgyárban, majd a Csemege Édesipari Gyárban voltam ruhatáros. Később meguntam, hogy ide-oda tesznek, dobálnak, hiszen nem vagyok én gumilabda! Visszamentem a Kontaktába. A nagymamám 1980. október 4-én combnyaktörést szenvedett, ezért el kellett onnan költöznöm, Békéscsabára jöttem, anyámhoz.
– Hol laktatok Békéscsabán?
– A Hunyadi térre költöztem édesanyámhoz, aztán 1983-ban kiköltöztünk a Lencsésire. 2006-ban anyám meghalt, akkor költöztem a jelenlegi lakásomba, a Zsíros utcába.
– Hol sikerült elhelyezkedned, miután ideköltöztél?
– Dolgoztam a konzervgyárban, voltam a cipész szövetkezetnél udvaros. Ezután a Napi Délkelet munkatársa voltam egészen addig, amíg 1994-ben meg nem szűnt. Utána 2002-ig (a megszűnéséig) a Békés Megyei Nap munkatársa voltam. A kiadótól vittem az újságokat a szerkesztőségbe, postára jártam és ilyenek. Utána a sportcsarnoknál voltam udvaros, Csanálosi László hívott, öt évet töltöttem ott. Amikor annak is vége lett, Botyánszky Marika mondta, hogy keressem meg Szántó Tamást az AutPontnál. Így kerültem ide 2007-ben. Azóta itt vannak feladataim, például söprögetek, összeírom a szobák hőmérsékleteit, az órák állását és hasonlók.
– Ott vagy szinte minden békéscsabai kiállításon, sok programon.
– Engem mindig minden érdekelt. Minden érdekel.
– Hogyan telnek a napjaid?
– Felkelek, bejövök az AutPonthoz, dolgozok kicsit. Megebédelek a Sarkantyú utcai nyugdíjasklubban. Megnézem az újságokban, hogy van-e rendezvény a városban, ha van, akkor elmegyek oda, ha nincs, akkor hazamegyek. Otthon nagyon szeretek térképeket másolgatni. Lemásolom az országok, kontinensek térképét, berajzolom a különböző hegyeket, folyókat, településeket. Sok atlaszom van, azokból másolok. Sokat másoltam már.
– Térképen tudod, hogy mi hol van. A valóságban jártál már külföldön?
– Igazából soha, de egyszer egy árubemutatóval elvittek engem is Nagyszalontára. Az ilyenek sok embert becsapnak. Engem nem csaptak be, csak voltam Nagyszalontán.
– Szeretnél világot látni?
– Nem vágyom külföldre. Jól érzem magam itt, ahol vagyok. Sok embert ismerek, engem is ismernek sokan. Nagyon szép itt Békéscsabán minden. Az aluljáró lépcsőinek nem örülök, mert nem szeretek lépcsőzni. A Szent István tér viszont csodálatos, és mindig sok rendezvény van. Ma is megyek kiállításra, szeretem a képeket….
Notesz Laci, vagyis Nagy László július 10-én lesz hetvenéves. Boldog születésnapot Laci, és köszönet a sok információért, amivel nap, mint nap gazdagítasz bennünket!
