Női kézilabda: Debrecenben sem tudott javítani mérlegén a Békéscsaba

2023. január 26. 19:40 | Varga Diána

Közel két év után rendezték meg ismét a női kézilabda NB I egyik legpatinásabb találkozóját, a kelet-magyarországi rangadót. A Békéscsabai Előre NKSE csütörtökön este a Debreceni VSC otthonába látogatott a bajnokság 12. fordulójában.

A békéscsabaiaknak jól sikerült az évzáró, hiszen a Mosonmagyaróvár és a Budaörs legyőzésével előnyhöz jutottak a riválisokkal szemben a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Az idei folytatás már nem volt ennyire sikeres, mert az Előre először Kisvárdától, majd hazai pályán, az Érdtől kapott ki. A lilák csütörtökön a nagy rivális Debrecen otthonában javíthattak volna az idei mérlegükön.

A mérkőzés első gólját a csabaiak szerezték Gyimesi Kitti révén, de a hazaiak válasza nem váratott magára sokáig, Kácsor Gréta talált a viharsarkiak hálójába. A csapatok az első tizenkét percben fej-fej mellett haladtak: a lilák Bucsi Lili, Hajtai Vanessza, Horváth Gréta és Lanistanin Marija révén voltak eredményesek, a hajdúságiak azonban szorosan a vendégek nyomában jártak. A 13. percben Szilágyi Zoltán kért időt (5:6), mely megtette a hatását, mert a Debrecen fokozatot váltott és a 17. percben Vámosi Míra góljával magához ragadta az irányítást. A hazai csapat a Petrus Mirtill-Hámori Konszuéla duó révén növelte az előnyt, miközben a csabaiak egyre több hibát halmoztak és a 20. perc után egyre inkább leszakadtak ellenfelüktől. A hajdúságiak Kácsor Gréta utolsó másodperces góljával végül 14:10-es vezetéssel fordultak.

A Békéscsaba a második félidőben sem tudta csökkenteni a különbséget, Gyimesi Kitti gólja után Bucsi Lili és Termány Rita is hiába próbálkozott hosszú perceken keresztül. A debreceniek azonban ez idő alatt sem tétlenkedtek és igyekeztek minél tovább növelni az előnyt: Bordás Réka és Vámos Míra volt különösen elemében (17:12). Bár a csabaiak részéről Lanistanin Marija büntetőből eredményes volt a 36. percben, a hazaiak nem ijedtek meg és néhány percen belül már hét találat volt a különbség az együttesek között. Hiába kért időt Papp Bálint, csapata nem tudta ledolgozni a hátrányt. A csabai együttesben Andróczki Flóra, a végül tíz gólig jutó Lanistanin Marija, illetve a gyermekvállalás után visszatérő Kiss-Walfisch Mercédesz a hajrában még betalált, de a házigazda Debrecen végig irányította a mérkőzést és végül magabiztosan, 30:22-re diadalmaskodott.

Az Előre NKSE a csütörtöki vereséggel a tabella 13. helyén áll. A csabaiak legközelebb jövő hét kedden, Siófokon lépnek pályára.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL