ENKSE: Iván Emese izgatottan várja az idényt az új csapatában

2020. július 7. 15:23 | behir.hu

A Békéscsabai Előre NKSE teljesen új kerettel vág neki a 2020/21-es bajnoki szezonnak. A klub a friss szerzeményeket is igyekszik megszólaltatni a nyári szünetben.

Iván Emesét a szurkolók leginkább a 2018/2019-es idény Eger-Békéscsaba összecsapásáról ismerhetik, ugyanis a két gárda tavaszi bajnoki mérkőzésén hét találattal nem csak csapata, de a mezőny legeredményesebb játékosa is volt, sőt még a felek tavaly őszi Magyar Kupa találkozóján is négy gólt dobott a lilák kapujába. A jobbátlövő az egész szezonban roppant eredményes volt, összesen hetvenszer rezgette meg ellenfelek hálóját. A fiatal, 22 éves játékos amellett, hogy eddigi pályafutása legfontosabb pillanatairól mesélt, azt is elmesélte, hogy miért a döntött lila-fehér együttes mellett és arról, hogy mit vár leendő csapatától a következő idényben. A kézilabdázóval Dömény Dezső beszélgetett az Előre hivatalos honlapján.


– Érdekes módon Érden lakik, mégsem játszott még egy percet sem a helyi csapatban…

Valójában Budapesten születtem, de jó néhány éve már Érdre költöztünk a szüleimmel, viszont igen, a kézilabda mindig más városhoz kötött eddig. A sportággal Szigetszentmiklóson ismerkedtem meg, ott a helyi NB II-es csapatban kezdtem fiatalon játszani. Ezt követően kerültem Dunaújvárosba, ahol a középiskolai tanulmányaimat végeztem, amely alatt a Kohász Kézilabda Akadémiánál kézilabdáztam. Az érettségi után pedig elsősorban a felsőoktatási tanulmányaimat szem előtt tartva igazoltam az akkor másodosztályban szereplő Eger együtteséhez, ahol két részletben összesen két és fél évet töltöttem.

– Ez alatt egyszer már az NB I-ben is megmutatta magát.

– Az első egri időszakom egy év volt, akkor megnyertük a másodosztály keleti csoportját, de idény végén igent mondtam a Vác megkeresésére, úgyhogy a 2018/19-es szezonban már az új csapatommal mutatkozhattam be az első osztályban. Sajnos csak fél évig tartott ez a váci időszak, mert nem igazán sikerült úgy az az ősz, ahogyan szerettem volna, és így utólag be is kell látnom, hogy ott abban a gárdában még túl nagy kihívás volt nekem az NB I.

– De azért azt követően Egerben végigjátszott még egy fél első osztályú szezont, nem is rosszul...

– Igen, a téli szünetben visszatértem korábbi csapatomhoz, és mivel ugye ők is akkor a legmagasabb osztályban játszottak így gyakorlatilag maradtam azon a szinten, mint előtte, de persze azért más volt a két csapattal szembeni elvárás is. Viszont valóban jól ment a játék, és ami még nagyon fontos, kiváló tapasztalatokat gyűjtöttem ezalatt, amiket most, hogy ismét visszatérek az NB I-be remélem hasznosítani tudok majd.

 



– Az elmúlt szezont újfent az NBI/B-ben töltötte, de ez sem sikerült rosszul…

– Pontosan úgy fogalmaznék, hogy a csapatnak ment kiválóan, hiszen végig vezettük a bajnokságot, és ha nem fújják le a küzdelmeket idő előtt akkor valószínűleg aranyéremmel zártunk volna. Nekem viszont nem ez volt életem legjobb éve, elég sok hullámvölggyel tarkított szezonon vagyok túl. Ezért is voltam igazán boldog, amikor megkeresett a Békéscsaba, mert amellett, hogy ismét a legmagasabb osztályban játszhatok, még remek lehetőségnek is tartom, hogy megméretessem magam hol is tartok valójában. Természetesen tisztában vagyok azzal, mekkora szakadék van a két osztály között, de bízom benne, hogy sikeresen megbirkózom majd ezzel a feladattal is, és a másodosztályhoz hasonlóan itt is kulcsszereplője tudok majd lenni az együttesemnek.

– Ha jól tudom a sport mellet még aktív tanulmányokat is folytat?

– Ahogy említettem is, annak idején Egerben szerződésem hátterében is már a tanulás állt, úgyhogy ott az egyetemen elkezdtem a kézilabda edzői szakot, melyet jelenleg is folytatok. Ennek megfelelően szabadidőm nagy részét tanulással töltöm, a maradék időben pedig otthon családi körben szeretek kikapcsolódni. Egyébként két húgom is van, akik közül az egyik szintén ezt a sportágat űzi, úgyhogy őt is próbálom mentorálni.

– Mellesleg mennyire ismeri Békéscsabát?

– Őszintén szólva minimálisan. Eddigi tapasztalataim mindösszesen a Sportcsarnokra koncentrálódtak, hiszen csak mérkőzések kapcsán jártam a békési megyeszékhelyen. Szóval új lesz szinte minden számomra, van is bennem némi izgalom, de ettől függetlenül szerintem nem lesznek problémáim a beilleszkedéssel. Fiatalos közegbe érkezem, és noha a leendő csapattársaimat közvetlenül nem ismerem, de a pályán már szinte mindenkivel találkoztam. Vida Gergő vezetőedzőnkkel is egyeztettem már, és biztos vagyok benne, hogy vele és a játékosokkal is gördülékenyen tudunk majd együtt dolgozni, és meg tudjuk majd állni a helyünket ebben az erős bajnokságban. Azt gondolom, ha igazán jó és erős közösséggé sikerül majd összekovácsolódnunk akkor a legfőbb célunkat a biztos bennmaradást képesek leszünk teljesíteni.

– Viszont a munkakezdésig van még egy rövid idő, miként telik a szünet?

– Igazából semmi extrát nem terveztem erre a nyárra, ahogy az elmúlt hetekben, úgy a hátralévő időben is otthon családi környezetben próbálok minél jobban feltöltődni és ráhangolódni a következő szezonra. Úgyhogy már ennek fényében végzem lelkiismeretesen a vezetőedzőnk által összeállított otthoni edzéstervet is, és nagyon várom már a kezdést, hogy végre találkozhassam az új csapattársaimmal és a szurkolókkal is, akikről egyébként már nagyon sok jót hallottam.

További programok »

FEL