Nevet változtatott az orosházi kórház

2020. december 21. 18:37 | behir.hu

Orosháza első tudós orvosának nevét vette fel az egészségügyi intézmény december 10-én.

Dr. László Elek 1869-ben lett a község orvosa és munkásságának évtizedei alatt rengeteget tett a településen és a környéken élők egészségéért, motorja volt annak, hogy Orosházán fejlődjön az egészségügy.

„Lelkem ideálja s vágyaim netovábbja volt Orosházán egy községi kórházat állítani, melyre éppoly szüksége van a községnek, mint az orvosnak.„ Dr. László Elek visszaemlékező szavaiból is látszik, hogy már ideje korán felismerte, milyen nagy jelentősége van egy település életében a gyógyító intézménynek. Ezért választottuk őt a kórház névadójának. 

Mostantól tehát “Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Orosháza” az intézmény hivatalos neve – olvasható a kórház közleményében.

A város nagyhírű gyógyítójáról immár nem csak a kórház aulájában található mellszobor, hanem a kórház a nevében is méltó módon emlékezik. Ezekben a napokban dőlt el, hogy dr. László Elek munkássága bekerült Orosháza települési értéktárába is.

"A kórház vezetőjeként bizonyosan állíthatom, mindent megteszünk azért, hogy méltók legyünk dr. László Elek munkásságához és szellemiségéhez" – írta Duray Gergő főigazgató. 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL