Egyre többen kérik az oltást Orosházán is

2021. november 10. 16:02 | behir.hu

A koronavírus járvány negyedik hullámának erősödésével a legnagyobb veszélyben továbbra is a beoltatlanok vannak. Az orosházi kórházban arra kérik őket, hogy saját életük és egészségük védelme érdekében mielőbb vegyék fel az oltást, amit Orosházán is megtehetnek.

Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet oltópontjára az elmúlt 2 hétben egyre többen regisztrálnak oltásért.

– Elsősorban a harmadik oltást kérik, de szerencsére napról napra nagyobb azok száma is, akik az első adag vakcinát kapják meg. A járványügyi- és egészségügyi szakemberek egybehangzó véleménye szerint a koronavírus okozta súlyos megbetegedések ellen az egyetlen hatékony védekezés a védőoltás felvétele, amit kórházunk folyamatosan, több oltóanyaggal – Pfizer, Sinopharm, AstraZeneca – biztosít. Külön felhívnám a figyelmet egy fontos dologra: azt, hogy harmadik oltásnak ki és milyen oltóanyagot kaphat, a központilag meghatározott lista alapján mindig a helyszínen dönti el az oltóorvos, így kérjük ezért ne telefonáljanak a kórházba, mert a kollégák előre nem tudnak választ adni az ilyen jellegű kérdésekre – ismertette dr. Duray Gergő. 

Az intézményvezető hozzátette, a vírus elleni hatékonyabb védekezés érdekében azon 18 év felettiek számára, akik már több mint 4 hónapja kapták meg a második oltásukat, javasolt az ismétlő oltás felvétele.

– A harmadik oltást megkapó személyek jelentősen védettebbek lesznek a koronavírus okozta betegség súlyos lefolyása ellen, így jóval kisebb az esélye, hogy fertőzés esetén kórházi ellátásra szoruljanak. Ez pedig nagyban segíti a védekezést a járvány negyedik hullámában, hiszen így kevesebb covid beteg terheli az egészségügyet – fogalmazott a kórház főigazgatója.

Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben az oltópont továbbra is a Könd utcai szakrendelő melletti védőnői szolgálat helyiségében működik. Az oltásokat (első, második, harmadik) kizárólag regisztráció és előzetes időpontfoglalás után, az alábbi idősávokban vehetik fel:

Hétfő, szerda – 11:00-18:30

Kedd, csütörtök, péntek, szombat – 07:00-14:30

Vasárnap – ZÁRVA

 

Regisztráció és foglalás - segítenek a könyvtárosok

A kórházban és az oltóponton nincs lehetőség regisztrációra és időpont foglalásra! Ezeket a koronavirus.gov.hu weboldalon, a lejjebb megadott linkekre kattintva lehet megtenni. Akinek nincs internet hozzáférése, vagy nehézséget okoz a regisztráció, az keresse az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárat, ahol a könyvtárosok segítenek végigmenni a folyamaton. A részletekről a +36 68 413-696-os telefonszámon, vagy a justhvk@gmail.com email címen érdeklődhetnek.

 

Linkek az időpontfoglaló felülethez

Az első oltáshoz előzetes regisztráció és időpontfoglalás szükséges. Oltásra regisztrálni ide kattintva lehet. Oltásra időpontot foglalni ide kattintva lehet.

Az elmaradt második oltásokat az alábbiak szerint vehetik fel. A második körös pótoltásokra időpontot kizárólag az online felületen lehet foglalni.

Arról, hogy a harmadik oltásnál ki, mikor, hol és melyik oltóanyagot kaphatja meg, hol lehet regisztrálni, milyen dokumentumok kellenek az oltás felvételéhez, ide kattintva talál információkat.

 

Forrás: Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet

További programok »

FEL