Népességvándorlás keresztény szemmel

2021. augusztus 7. 16:34 | behir.hu

Napjainkban egy Európába irányuló népvándorlásnak vagyunk tanúi. A tévécsatornák sűrűn láttatják velünk a hazájukat elhagyók drámai vonulását. A földön-vízen át menekülők látványa félelmet és szánalmat ébreszt bennünk.

Félelmet azért, mert a felszínen azt sejteti, hogy érkezésükkel veszélybe kerülhetünk. Az ember, mint az élő világ főalakja, élni, túlélni akar, ez által mindenhez, ami ezt az ösztönös célzatát zabolázni akarja, félelemmel áll hozzá, és önkéntelenül is fellobban benne az önvédelmi harci tűz. (Voltaképp a háborúskodásnak is ez a lényegbeli indítéka: védelmezzük önmagunk életét, mert, ha nem ölök, engem gyilkolnak meg. Elemi hajlam ez, örök törvénye a tüneményes természetnek.) 

Az emberiség történetében ismétlődő mozzanatok a népvándorlások, a külső migrációs folyamatok. Ezeknek kiváltói, a politikai-, vallási üldözések, a háborúk, az éghajlatváltozások szélsőségei, a természeti katasztrófák, a demográfiai problémák. Ezek a hatóerők a történelem során arra kényszerítették a népeket, hogy a háború, a nélkülözés sújtotta hazájukból az ismeretlenbe meneküljenek (a halál közeli állapotban már nincs vesztenivaló). A jóakaratú emberben ezek a fejlemények a félelem mellett részvétet (szánalmat, együttérzést) is élesztenek...

 A Biblia szerint  „Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait.” (Ap.csel. 17:26)  Az emberiség tehát egy vérből való teremtmény, és eredendően nem egymás ellenségeiként „uralják” a Földet. Ez az ige Európa himnuszában is világol, és Beethoven magasztos szimfóniájának dallamszárnyán közvetíti az emberek együttműködésének eszméjét.

Szép eszményei ellenére azonban Európa népeitől sem várható el, hogy merő szánalomból befogadjon minden menekülőt. Sőt, területét, mint isteni adományt, szükség esetén meg is kell védenie.  Az emberek, kényszerek hiányában, szülőföldjükön akarnak boldogulni, élni és meghalni. Bizonyos, hogy a szírek (irakiak, afgánok, örmények, kazahok, ujgurok stb.) többsége is szülőföldjén szeretné végigjárni a nekik eleve elrendelt utat. Ha nem dúlna háború, ha nem kötnék gúzsba szabadságukat, ha életüket nem kellene kockáztatniuk, akkor a vén Európát sem veszélyeztetné a bevándorlók sokadalma.

A katasztrófa elkerüléséhez Európa közösségeitől – sajátos kultúrköréből adódva – elvárható, hogy ne csak hirdessék az európai hagyományokat, a keresztény értékeket, hanem annak szellemében éljenek is. Például: a kormányok profitszerzési lázukban ne szállítsanak fegyvereket azokra a helyekre, ahol dúl a háború, ahol diktátorok gyilkolják a más véleményen lévőket,  ahol menekülni kényszerítik saját népüket. Az is keresztény értékektől elcsellengő védekezési mód, ha politikai érdekből ellenségkép alkotáshoz „modellként” vagy félelemszításhoz fantomként használják az ínséges sorsukból kitörni igyekvő nyomorultakat.

Az önvédelem célravezető eszköze annak a bibliai igének  a betartása  is, amely szerint: ”Azok, akik gazdagok e világon,( ...) ne fuvalkodjanak fel, …. jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben” (1 Timóteus 6:17).  Vagyis: a mérhetetlenül gazdag államok (csoportok, személyek) jólétükben élvezkedve ne nézzék közönnyel, hogy sok millió ember éhezik; segítsenek rajtuk!  Oltalmazásuk abban az állapotukban üdvös, amikor még hazájukban igyekeznek boldogulni, és nem amikor már vándorútra tértek.

Mostanában, az ellentmondásokkal összezavart kommunikációs térben, a globalizáció révén a világ kitágul, de a tudat, a lélek bezárul. Létünk e kettősségében már reménytelennek tartjuk, hogy rátaláljunk az igazságra. Ezért van az, hogy amikor érezzük a ránk leselkedő veszélyt, nem elemezzük az ok-okozati összefüggéseket, hanem szorongásunk oldásához rögvest az indulatok arzenáljából választjuk önvédelmi fegyverünket.

A jelenlegi természeti, éghajlati változások alapján nem lehet kétségünk, hogy a jövőben, a jobb élet reményében, még több ember indulhat útnak Európába. Ez nyilvánvalóan nagy megpróbáltatást jelent majd kontinensünk nemzeteinek. A népvándorlást azonban nem értelmezhetjük tisztán titokzatos sorscsapásként. Tekintsük inkább intő jelnek: valamit másképp kell csinálnunk a természeti környezetünk és az „egy vérből teremtett” emberiség együttélését szabályozó erkölcs területén.

Dr. Szemenyei Sándor

 

További programok »

FEL