Nemzetközi társasjáték délután a LIT-ben

2024. július 14. 16:32 | Fajó Attila

Nemzetközi társasjáték délutánt szervezett a 21 Nap Egyesület a Liget Ifjúsági Térben vasárnap. Az érdeklődő csabai fiatalok mellett az Erasmus+ projekt ifjúságcsere programjában résztvevő, Mezőberényben táborozó külföldi diákokkal egészült ki az esemény.

– Az esemény témája a játék, amit a külföldi résztvevők által megálmodott és formába öntött társasjátékok révén van lehetőségünk megélni. Egyfajta játékosításról van szó, ami azt jelenti, hogy az élet különféle területein tapasztalt kihívásokat vagy a mindennapokban való boldoguláshoz szükséges információkat egy játékba öntve sajátíthatjuk el. Így könnyebben válhatnak készséggé – mondta el Szép Ábris, a 21 Nap Egyesület elnöke, a szervezők képviseletében. 

Az egyesület két évvel ezelőtt szervezett már hasonló programot Békéscsabán, akkor a CsabaPark területén. A most résztvevő fiatalok a Liget Ifjúsági Tér közvetítésével hallhattak a programról, illetve a már Mezőberényben táborozó külföldi diáksággal is volt alkalmuk megismerkedni.

– Ezt a generációt leginkább a játékok nyelvén van lehetőségünk megszólítani, ha hasznos dolgokról akarunk beszélni velük és értékes tudást tovább adni a számukra – folytatja tovább az egyesület vezetője. – De az is igaz, hogy minden korosztály szeret kikapcsolódni és szórakozni, és ez a közös játék alkalmával abszolút megvalósul.  

Galéria

További programok »

Itthon

Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjaztak

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. augusztus 14. 18:27
FEL