Digitális detox tábor Mezőberényben, öt ország fiataljaival

2025. július 11. 15:50 | Mikóczy Erika

Kütyümentesen, internet és okos telefon nélkül közel egy héten át? Ma már kicsit nehezen tudjuk elképzelni még itthon is, nem hogy külföldön. Öt ország fiataljai pedig részben éppen ezért töltöttek el egy hetet egy mezőberényi táborban, ahol rendkívül jól érezték magukat, és ahol megélték, mit lehet csinálni görgetés helyett.

Egy Erasmus+ program által támogatott ifjúsági csereprogram révén jöhetett létre a tábor, ahol 13 és 30 éves kor között bárki részt vehetett, függetlenül attól, hogy középiskolába, egyetemre jár, vagy sem. Itt most főként 18-25 évesek voltak. 

– Öt éve alakult meg a békéscsabai kötődésű 21 Nap – Fiatalok a Tudatosabb Életért Egyesületünk, amelyben programokat szervezünk, tájékoztatjuk a fiatalokat, és pályáztunk az Erasmus+ programra is. A nyertes pályázatnak köszönhetően jöhetett létre Mezőberényben a július 3-a és 11-e között megrendezett tábor, amely így a résztvevőknek teljesen ingyenes volt. Idén öt ország – Spanyolország, Olaszország, Görögország, Románia és Magyarország – partnerszervezetei hirdették meg a saját köreikben ezt a lehetőséget, amely nagyon népszerűnek bizonyult: összesen négyszáz jelentkezőből kellett kiválasztani azt harminc főt, aki végül eljött – tudtuk meg Szép Ábristól, az egyesület elnökétől.

 

Öt ország fiataljai, akik idegenként érkeztek és baráttokként távoztak (fotó: Fekete Tibor Kristóf)

 

Nem véletlenül jelentkeztek ilyen sokan a táborba, hiszen egyre többen érzik, hogy a kapcsolattartás jórészt áttevődött a digitális térbe, és ez nem feltétlenül jó. Mezőberényben pedig a fő téma éppen a digitális detox volt, ami azt is jelentette, hogy az itt  tartózkodás egy hetének legnagyobb részében telefon nélkül voltak a fiatalok, és ez ma sokaknak szinte elképzelhetetlen.

– Öt és fél napon keresztül okoseszközök és internet nélkül voltak a táborban a résztvevők, akik ennélfogva jóval többet beszélgettek a szervezett programokon kívül is, mint az ma megszokott. Napközben egyébként workshopok, műhelymunkák, interaktív foglalkozások voltak, különböző témákat jártunk körül, mint például a fenntarthatóság – hiszen a megszokott kütyük nélkül még inkább fókuszba került a környezetünk –, aktív állampolgárság, vagy például a digitális transzformáció, vagyis az: hogyan lehet egy egészségesebb, jobban egyensúlyra törekvő kapcsolatunk a mindennapokban a technológiával. Emellett Békéscsabán is töltöttünk egy napot, a táborban rendeztük bulikat, ahol egymás zenéit is megismertük, énekeltünk, táncoltunk – sorolta Szép Ábris.

 

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

 

A résztvevők – a visszajelzések alapján – nagyon jól érezték magukat. Mint azt az egyesület elnöke elmondta, igen nehéz volt a búcsú és a pénteki napon az elválás, de mindenki olyan élményekkel gazdagodva térhet haza, amelyeket a környezetében átültethet a mindennapokba is.

– Többen mondták azt a tábor végén, hogy jó élmény volt a digitális detox, de mellette főleg az, hogy egy hét alatt olyan szinten ismertek meg számukra korábban idegen fiatalokat, mint más embereket akár évek alatt – tette hozzá Szép Ábris.

 

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL