Kakasszóra kelni érdekes élmény – külföldi diákok benyomásai a magyar vidékről

2024. július 11. 18:35 | Fajó Attila

Mezőberényben időzik néhány napig mintegy 30 külföldi és magyar, egyetemista korú fiatal, akik az Erasmus+ ifjúságcsere projektje kapcsán látogattak a vármegyébe.

– Legelőször a szép lányokat vettem észre, de egyébiránt a táj is gyönyörű és az országnak, a természeti kincsei mellett, nagyon gazdag a kultúrája is. Ugyanakkor azzal az élménnyel, hogy kakasszóra kelek fel hajnalban, még barátkoznom kell, de azt hiszem idővel megszokom – mondta el egy észt fiatal, Boris Kolman

– Számomra nagyon izgalmas az, hogy ebben a vidéki környezetben, hogyha felnézek este az égre, látom a csillagokat. Otthon ez nem mindig van így. Egyébként beleszerettem abba a rengeteg gyönyörű virágba amit eddig láttam, azt hiszem sok szép emléket gyűjthetek még – teszi hozzá egy portugál leányzó.

A csapat Mezőberény mellett vasárnap délután Békéscsabára, a Körösök Völgye Látogatóközpontba is ellátogatt egy társasjátékozás erejéig.

A tábort szervező 21 Nap Egyesület képviseletében Kotroczó Evelin programkoordinátor elmondta: idén a játékok kapták a főszerepet. Az egyesület által korábban megalkotott társasjátékok kipróbálása és az újak letesztelése mellett természetesen egyéb csapatépítő foglalkozások és előadások is terítékre kerülnek.

Galéria

 

További programok »

FEL