Nemzeti konzultáció : már több mint 875 ezren töltötték ki a kérdőívet

2021. augusztus 13. 09:10 | behir.hu

Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében.

Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével.

Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára - tette hozzá.

Emlékeztetett: mivel a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért július elején újabb nemzeti konzultációt indított, ezúttal a járvány utáni életről.

Közölte: augusztus 25-én éjfélig online és postai levél formájában még mindenki elmondhatja a véleményét számos fontos, mindannyiunkat érintő kérdésben. Ilyen például a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, továbbá a nemzetközi támadások össztüzébe került gyermekvédelmi törvény azon rendelkezése is, ami megtiltja a gyermekekre vonatkozó szexuális tartalmú propagandát az óvodákban és az iskolákban. A migráció ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések - sorolta.

"Mondjuk el véleményünket, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!" - fogalmazott videóüzenetében Szentkirályi Alexandra.

Forrás: MTI

További programok »

Politika

A választási plakátok rongálása semmire nem megoldás, sőt!

Tilos megrongálni a választási plakátokat! A szabályozás alapja a választási eljárásról szóló törvény, amely szerint a kampányplakátokat jogszerűen kihelyezve nem szabad eltávolítani, megrongálni vagy lefedni. Ez a választási kampány tisztaságának védelmét szolgálja.
2026. március 18. 16:33
FEL