Nem történt bűncselekmény a kistérségi ügyekben az ügyészség szerint

2017. július 20. 11:43 | behir.hu

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a zugírászat ügyében elrendelt nyomozást a békéscsabai kistérségi ügyekkel kapcsolatban a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a gyanúsított, a Joghatás Kft. képviselője nem követte el a zugírászat vétségét, nem végzett ellenérték fejében olyan okiratszerkesztési vagy jogi tanácsadó tevékenységet, amelyet kizárólag ügyvéd végezhet.

A határozat ellen senki sem élt panasszal - húzták alá. A békéscsabai közgyűlés 2015. novemberi határozata alapján tett a város jegyzője feljelentést a 2011. november 3-ától megkötött kistérségi szerződések törvényességének felülvizsgálata tárgyában. A közgyűlés becslése az volt, hogy a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 2011 és 2014 között kötött szerződései és kifizetései által okozott kár mintegy 160 millió forint. A feljelentés előtt egy közbeszerzési szakértő azt állította, hogy tizenhat esetben figyelmen kívül hagyták a közbeszerzésre vonatkozó törvényi előírásokat, és problémákat észleltek ügyvéd szakértők is.

A szerződések egyikét 2012 decemberében az egy évvel korábban alapított Joghatás Kft.-vel kötötte a társulás. A cégnek az Életfa szociális központ által működtetett idősotthonnak kellett étkeztetéssel kapcsolatos tanácsokat adnia havi 1,1 millió forintért.

Szarvas Péter (független) polgármester 2015 nyarán határozott a szavai szerint közízlést sértő szerződések megszüntetéséről.

Az önkormányzat csalás, hűtlen és hanyag kezelés, valamint a számviteli fegyelem megsértése miatt is feljelentést tett ugyanebben az ügyben. Azt a nyomozást tavaly év végén szüntette meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL