"Nem szürkének születtem..." – Fotókiállítás nyílt a SZEGYA diákjainak munkáiból

2021. augusztus 31. 13:06 | Gyemendi Réka

Kiállítást rendeztek a SZEGYA Iparművészeti Tagozat fotó szakos diákjainak munkáiból a Csabagyöngye Kulturális Központban. A tárlat apropója a Magyar Fotográfia Napja volt. A kiállítást Imre György, a diákok fotográfia tanára és Mitykó György, a Csabagyöngye Kulturális Központ kiállításszervezője nyitotta meg hétfőn.

A kiállítás címe a " Nem szürkének születtem", amely egy zeneszám címe, és az idén lezárt tanítási évben a diákok mottójává vált.

– Az előző két évben csak szürke, vagyis fekete-fehér fotográfiákat állítottak ki a diákok. Éppen ezért szerettünk volna most egy teljesen más jellegű dolgot, olyat ami színes, érzelemdús. Mindegyik évfolyam egy kicsit másképpen fogalmazta meg ezt a témát. A 9. osztály fényfestéssel, a fényeknek a játékával; a 10. osztály a pigmentekkel, temperával, festékekkel; a 11. évfolyam pedig egy teljesen új, füstös technikával dolgozta fel a témát – ismertette a kiállítás anyagát Imre György. 

Hozzátette: voltak kritériumok arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyuljanak a képekhez, a diákok pedig kutatómunkát végeztek, azonban nagyon jól belevitték a saját személyiségüket az elkészült alkotásokba.

– Úgy gondolom, hogy megint egy új típusú kiállítást nyitottunk meg. Mindig próbálunk megújulni egy kicsit a Magyar Fotográfia Napján és próbálunk olyan inspiráló kiállítást létrehozni, amellyel a pályaválasztó diákoknak is meghozzuk a kedvét ehhez a képzéshez – foglalta össze Imre György.

A közel ötven képből álló kiállítás szeptember végéig látható a Csabagyöngye Kulturális Központ Ártérium kiállítóterében. 

 

Galéria

További programok »

FEL