Nem jogerősen 3,5 évet kapott a békéscsabai trafikrabló

2020. július 10. 09:36 | behir.hu

A Békéscsabai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt állított bíróság elé csütörtökön egy 22 éves büntetett előéletű gyulai férfit, aki június 18-án egy törött borosüveggel rabolta ki az egyik békéscsabai dohányboltot.

A férfi reggel – hozzátartozói társaságában – Gyuláról Békéscsabára utazott, ahol vérplazmát adott, majd megebédelt. Hazafelé azonban nem tartott a családjával, hanem elhatározta, hogy az egyik belvárosi dohánybolt kirablásával pénzt szerez. Gyalogosan indult a dohánybolt felé, amelynek során egy borosüveget vett magához az egyik szemetesből, hogy azt a bűncselekmény elkövetése során eszközként használja – derül ki a Békés Megyei Főügyészség közleményéből.

A dohánybolt közelében a nála lévő üveget a nyakánál megfogta, majd azt többször a földhöz csapva szilánkosan eltörte. Az élet kioltására is alkalmas éles üveggel a kezében lépett be 11 óra 10 perc körüli időben a kiszemelt dohányboltba, majd határozottan és gyorsan a kiszolgálópult mögé ment, miközben azt kiabálta az ott dolgozó eladónőnek, hogy „add ide a pénzt”, és előtte a törött üveggel hadonászott. A nő nem volt hajlandó átadni a pénzt, ezért a férfi odament a kasszához, és abból 140 500 forint készpénzt vett magához, majd sietve távozott a helyszínről. A rendőrök a férfit fél óra múlva fogták el a Vécsey utcában. Az elvett készpénz nagy részét a férfi elszakította, és a közelben, a Wlassics sétányon a növényzet közé rejtette, ahol azt megtalálták és visszaadták a sértettnek, így az okozott kár teljes egészében megtérült.

A Békéscsabai Járásbíróság a cselekményét beismerő, letartóztatásban lévő férfit 3 év 5 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte a vele szemben korábban, más ügyben kiszabott 10 hónap időtartamú, felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosítás, míg a védelem enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

További programok »

FEL