Nem érinti az M44-est az útfejlesztések visszavonása

2016. augusztus 1. 15:49 | Zsíros András

Visszavonta a kormány az M1-es és M7-es autópályák kiszélesítésének tervét. Az erről szóló határozat péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben. Emellett több vidéki projektet is töröltek.

Mégsem támogatják például a korábban elfogadott veszprémi, kecskeméti, szombathelyi közútfejlesztést. A határozat ugyanakkor kimondja, hogy „a Kormány egyetért Sopron, Szolnok, Békéscsaba magas szintű útkapcsolatának kiépítésével, valamint, Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatrendszerének fejlesztésével”. Így a központi költségvetés terhére továbbra is tervezik a M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét–Nagykőrös–Békéscsaba közötti megvalósítását – fogalmaz a közlemény.

A megvalósítás korábbi, 2019-ig tartó határidejét ugyanakkor 2022-re változtatták. Ez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója szerint nem módosítja a már közbeszerzési eljárás alatt lévő M44-es megvalósítását. „Nem írták át a beruházásokat, nem módosítottak rajtuk. 2022-ig kitolták a kivitelezési időszakot. De ez a kiírás alatt lévő M44-es szakaszt nem érinti” – fogalmazott megkeresésünkre Loppert Dániel.

A Békéscsaba bekötéséhez szükséges összes szakasz – több ütemben, de teljes körűen – továbbra is szerepel a kormányzat fejlesztési terveit egységes szerkezetben tartalmazó 1371/2016. (VII. 15.) Kormányhatározatban – tájékoztatta portálunkat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A határidők 2022 végéig történt módosítását azzal indokolták, hogy a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban lehívható uniós források felhasználását eddig teszik lehetővé a jogszabályok. Hozzátették: ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a beruházások is csak ekkorra valósulnának meg. A Békéscsabát érintő fejlesztésekre ez már csak azért sem vonatkozik, mivel azok nem EU-támogatásból, hanem kizárólag hazai költségvetési forrásból valósulnak meg a Modern Városok Programban meghatározott ütemezés szerint.

További programok »

Önkormányzati hírek

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
14:18
FEL