„Nem ciki a hazáról énekelni”

– 1998-ban szerepeltetek először együtt a Vörös malom című musicalben a Kisvárdai Várszínház színpadán. Mi vonzott benneteket a színészet felé?

Ragány Misa: Nekem ott pecsételődött meg a sorsom, akkor lettem szerelmes a színházba és az éneklésbe. Már negyedikes korom óta érdekelt ez a világ. Akkoriban már működött a DoktoRock Színtársulat, amelynek középiskolás bátyám is tagja volt. Én is erre vágytam, és azon járt az agyam, hogyan kerülhetnék be a társulatba. 1998-ban végül az Ördögkommandót játszhattam az említett darabban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már kisgyermekként meg tudtam fogalmazni, hogy színész szeretnék lenni. Szilárd édesapja a színtársulat egyik alapítója, ő általa került be a csapatba.

Nagy Szilárd: Gyerekként azt gondoltam, vagy orvos leszek, mint a szüleim, vagy focista, mert nagyon szerettem rúgni a bőrt és tehetségesnek tartottak. De amikor gimnazista lettem, rájöttem, hogy nem akarok orvos lenni, másodévben pedig elkezdtem komolyabban foglalkozni az énekléssel, de a színészet igazán nem vonzott.

– Misa, a színészet mellett jogászként diplomáztál, de újságírói és művészetimenedzser-képesítésed is van. Melyik miért volt fontos? Hol érnek össze ezek a szálak?

– Nem vettek fel a színművészetire, ezért a Szegedi Tudományegyetemre kerültem. A nővérem és a bátyám is joghallgató volt, akik arra biztattak, hogy ha már időt szánok a felsőfokú tanulmányokra, akkor érdemes magasan kvalifikált diplomát szerezni. Eleinte nem is akartam elvégezni, az volt a tervem, hogy egy év után ott hagyom, majd ismét jelentkezem a színművészetire. De amikor belekezdtem, eldöntöttem: befejezem. Habár közben meghallgatásokra is jártam. Diploma után a Pesti Magyar Színiakadémián színész képesítést szereztem.

Szilárd ekkoriban járt egy budapesti újságíró-iskolába, részben a sport szeretete miatt. Én is jelentkeztem, mert úgy gondoltam, hogy a televíziózáson keresztül közelebb kerülhetek a színházhoz. Ez is hasznos időszak volt. Aztán szépen lassan összeállt a mozaik. 2014-ben ugyanis a Békéscsabai Jókai Színházhoz szerződtem. Nem csak színészként számítottak rám: a képzettségeim miatt a menedzsmentben a sajtó- és marketingügyeket bízták rám. Kettős terhelésben voltam. Olyan is volt, amikor a jelenetek között a színpadról felszaladtam az irodába, és posztoltam egyet a színház Facebook-oldalára, vagy gyorsan megírtam egy közleményt. Arra viszont nagyon odafigyeltem, hogy emiatt ne sérüljön egyik munkám sem. Később a szarvasi Cervinus Teátrumban is vendégszerepeltem, ekkor még több feladatom lett, de nem bántam, hisz rendkívül izgalmas és érdekes korszaka volt ez az életemnek, amely alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert.

– Ez a „kettős terhelés” azóta is jelen van az életedben?

– Igen! És nagyon büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 22 évben eljátszhattam több mint 50 szerepet amellett, hogy folyamatosan tanultam vagy civil munkám volt. Végigjártam a ranglétrát, szerteágazó tapasztalatokat szereztem. Azáltal, hogy kettős minőségben vállaltam feladatokat, rálátásom nyílt gyakorlatilag az összes területre a színház működésén belül. Jól ismerem a területet alulról, középről és most már felülről nézve is, ugyanis jelenleg az államigazgatásban van egy főállásom, az előadóművészeti szakterületért dolgozom nap mint nap a Kultúráért Felelős Államtitkárság főosztályvezetőjeként. Szerencsémre emellett aktívan a színpadon is lehetek, hiszen a tudományos, oktatói, művészeti, lektori vagy éppen a szerkesztői tevékenység gyakorolható. Egy szarvasi fellépésemen meg is jegyezte egy meghívott szlovák konzul, hogy „nálatok terepről jött szakemberek dolgoznak a közigazgatásban, de jó nektek…”

– Szilárd, a 2012-es X-faktorban egészen a mentorházig meneteltél. Mennyit lendített a karriereden?

– Egyértelműen lendített, pedig az élő show-ba sem jutottam be. A következő nyáron azonban több mint negyven fellépésem volt. Ennek köszönhetően nagy színpadi tapasztalatra tettem szert. Egyebek mellett a közönséggel is megtanultam kommunikálni. Azt gondolom, hogy sem akkor, sem pedig most nem vagyok kész előadó. És remélem, hogy húsz év múlva sem leszek az. Ha valaki ugyanis ezt vallja önmagáról, akkor lehúzhatja a rolót. Mindig lehet fejlődni, mindig több lehetsz valamitől, a nézők pedig többet kaphatnak tőled a dalaid által.

– Mennyire követtétek egymást életét, pályafutását az elmúlt években?

Ragány Misa: Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, és folyamatosan kapcsolatban voltunk még akkor is, amikor én Békéscsabán dolgoztam, Szilárd pedig egy óceánjáró hajón volt három és fél évig. Az internete méregdrága volt, de a szülei és a családja mellett mégis kihasított a számomra néhány megabájtot, hogy beszélhessünk. Egyszer egy teljes hétre kimentem hozzá Tenerifére, és végigjártuk a teljes kanári-szigeteki régiót. Láttam, hogy egy pici kabinból jár fel minden nap a színpadra énekelni.

– Szilárd, hogy élted meg ezt az időszakot?

– Édesapám mindig azt mondta: nekem ez volt a katonaság. Hozzátette: figyeljem meg, hogy mennyi tapasztalattal és tudással fogok hazatérni. Igaza lett. Egyrészt nyelvtudás szempontjából, másrészt több mint ötven, különféle nemzetiségű emberrel éltem együtt. Megismertem a britek, a franciák, a spanyolok, a németek, sőt még az ausztrálok szokásait is. Olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyeket könyvekből nem lehet megtanulni. Másrészt szakmailag is sokat adott, hisz minden nap színpadon álltam. Az utazásról nem is beszélve, mert bejártam a világot. De nem véletlenül nevezik ezt luxusbörtönnek. Messze a családomtól és a hazámtól ugyanis rettentő honvágyam volt. És ezzel nem voltam egyedül: van olyan ismerősöm, aki már tíz éve csinálja ezt, megjegyzem, gyógyszereken él. Hosszú távon nem egészséges ez az életforma.

– Tavaly márciusban átdolgoztátok Varga Miklós Európa című dalát. A tengeren töltött időszak és a honvágy mennyire játszott szerepet a dal kiválasztásakor?

Nagy Szilárd: Részben, de van egy egyszerűbb ok. Nagyon szeretjük ezt a dalt. A fellépéseimet mindig ezzel zárom, mert annyira monumentális. Fel lehet vele tenni az i-re a pontot. Egyébként Varga Miklóssal többször is együtt dolgoztam korábban az István, a királyban.

– Az Európa 2020 című átdolgozást jelenleg több mint hárommillióan tekintették meg YouTube-on. Mennyit lendített ez a pályátokon?

Ragány Misa: Megváltoztatta az életünket. Pedig csak az volt a célunk, hogy szívből adjunk valamit a közönségnek. Még beszélgettünk is arról, milyen jó lenne, ha legalább húsz-harmincezren megnéznék. Majd egy megmagyarázhatatlan ok miatt elképesztően nagyot ugrott a nézettség. Aztán rengeteg üzenetet és szeretetet kaptunk az emberektől. Ez erősített meg abban, hogy induljunk el ezen az úton, és közös dalokban kezdjünk el gondolkodni.

Nagy sikert értetek el ezzel a dallal, de mégis egy saját szerzeménnyel, A Drága Hazámmal jelentkeztetek A DAL 2021 című televíziós dalversenyre. Miért?

Nagy Szilárd: A műsornak alapfeltétele, hogy kizárólag saját dallal lehet jelentkezni, olyannal, amely 2020. március 30-a után jelent meg, valamint maximum háromperces lehet. Ez az első közös dalunk, amelyet Hujber Szabolccsal és Szűcs Norberttel együtt alkottunk meg. Az eredeti augusztusban jött ki, de négy és fél perces volt. Ezt úgy sikerült három percesre lefaragni, hogy teljes értékű maradt. Véleményem szerint egy jó dalnak a dallamrészletei megállják a helyüket önállóan is.

– Hogyan éltétek meg az első adást?

Ragány Misa: Nagyon készültünk és izgatottak voltunk, hogy ebben a környezetben miképp fogadják a dalt. Tudtuk, hogy teljesen más típusú, mint amivel általában jelentkeznek a műsorba. Hál’ Istennek a közönségszavazatoknak köszönhetően továbbjutottunk. Ez hitet és erőt ad a folytatásra.

Nagy Szilárd: Az élő adásban is elmondtam, hogy mi nem a családunknak, nem a szakmának, hanem tizenöt millió magyarnak írtuk ezt a dalt. Büszkék vagyunk rá, hogy a hazánkról énekelhetünk, mint ahogyan például Máté Péter is tette. Nem kell „magyarkodónak” nevezni azt, aki a saját nemzetéről, hazájáról énekel. Számunkra ugyanis tényleg nagyon fontos ez az ország és a magyar emberek.

– Mennyiben lesz más a következő forduló?

Ragány Misa: Legközelebb akusztikus verzióban kell előadni a produkciót. Eredetileg ezt nem terveztük, de a műsor kedvéért megtesszük. Hiszünk abban, hogy egy dal akkor jó, ha egy szál gitárral is előadható. A következő körben öt gitár, két cselló, egy dob és egy cajón adja a zenei aláfestést. A különlegességét pedig az adja majd, hogy mindegyik hangszeren hölgy fog játszani, ezzel szeretnénk tisztelegni a női, anyai energia előtt.

– Mi a célotok a műsorban?

Nagy Szilárd: Hiszünk a Drága Hazám című dalunk erejében – ebben a pozitív nézői vélemények is megerősítenek, – éppen ezért nincs más célunk, minthogy minél többször elénekelhessük ezt a dalt az embereknek. Ehhez persze tovább kell jutni, ebben nagyon számítunk a közönség támogatására.

– Bennetek mi tartja a lelket a járvány alatt?

Nagy Szilárd: Ez egy nagyon nehéz időszak, tele van hullámvölggyel. De hiszem azt, hogy mindez okkal történik a világban. Talán egy picit mindenki elgondolkodik és rájön, mire fektessen nagyobb hangsúlyt az életében. Gondolok elsősorban a családra. Van egy mondás: „minden rossz dolog magában hordozza az ugyanolyan értékű jónak a lehetőségét”. Ezt kell megtalálnunk!

Ragány Misa: Bennem is pont ez tartja a lelket. Például korábban szakemberek mondták meg nekünk, hogy milyen dalokkal foglalkozzunk, megcsináltunk, mégis a fiókban maradtak, senkit sem érdekeltek. Nekünk ez a helyzet kellett ahhoz, hogy felvállaljuk a magunk stílusát és értékrendszerét. Csakis önazonosan működik a kémia egy dal és az előadó között.

Forrás: kultura.hu