Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan megsérült egy biciklis

2020. november 28. 09:15 | behir.hu

Gyulán balesetnél helyszíneltek, Szarvason pedig megtaláltak egy eltűnt lányt a rendőrök.

Gyulán, a Temesvári út és a Schweidel József utca kereszteződésében november 27-én, 9 óra 45 perc körül egy személyautó vezetője nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárral közlekedő nőnek és elütötte - írja a police.hu. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Szarvas közelében november 27-én, este a rendőrjárőrök megtaláltak egy 16 éves lányt, aki engedély nélkül jött el egy kecskeméti gyermekotthonból. A Kecskeméti Rendőrkapitányság ezért eltűnés miatt elrendelte a körözését. A fiatal lányt a rendőrök biztonságba helyezték és egy dévaványai otthonba vitték.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL