Négy sör és 4,5 kilométer futás

2016. június 20. 08:05 | Horváth Szabolcs

A 16-ik Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén megtartották Közép-Európa legelső sör futását. A nevezők akár jelmezben is indulhattak. A versenyzőknek a táv alatt négy alkoholmentes dobozos sört kellett elfogyasztaniuk, egyet a rajtnál, hármat pedig az ellenőrző pontokon.

Olyan rajtot nem mindennap élnek át a versenyzők, amikor a start pisztoly eldördülése után egy sört kell elfogyasztani. A táv a gyakorlott versenyzők számára is embert próbáló volt. Négy és fél kilométert kellett maguk mögött hagyni, a nehezítés az ellenőrző pontokon elfogyasztott alkoholmentes ital volt.

Még Tábor Miklósnak, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Klub középtáv futójának is kihívás volt a pénteki sörfutás a nagy melegben. Mint mondta, a hőségben jólesett a sör, de embert próbáló volt a négy és fél kilométer. A világbajnok bokszoló Kótai Mihály habár teljesítette azt az időt, amit megszabott magának, de elmondása szerint azért némi problémája.

– Az elején én az alkoholmentes helyett alkoholos sört ittam, és gondoltam már nem változtatok rajta, az összes pihenőn az alkoholos változatot választottam. Az alkohol megtette a hatást a futás végére, igaz alapvetően nem nagyon bírom az alkoholt, úgyhogy picit labilis lettem. Azért a győzelem megvan, hiszen Vozár Attilát nagyon meg vertem újra - mondta Kótai Mihály.

Vozár Attila ultramaratoni futót, országos csúcstartót nem zavarta a vereség, sőt, jót nevetett rajta.

– Régen első voltam, most utolsóelőtti vagyok. Az bánt legjobban, hogy Kótai Misi legyőzött, de legközelebb összeszedem magam. Ennyi sörtől azért elfáradtam. De pont az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat - hangsúlyozta Vozár Attila.

FEL