A búbosbanka az egyik legkarakteresebb megjelenésű, más fajjal össze nem téveszthető, védett madarunk. Jellegzetes fekete-fehéres, tarka szárnyával, narancsos-vörös testével és testméretéhez képest igen tekintélyes, felmereszthető tollbóbitájával nagyon különleges megjelenésű madár. Röpte is jellegzetes, lepkére emlékeztető, hullámzó. Hosszútávú vonuló, a telet Afrika tájain tölti és március végén, április elején tér vissza hozzánk.
Idén áprilisban azt tapasztalták a szakemberek, hogy a megszokottnál több a búbosbanka. A park munkatársai szinte bárhol jártakk a természetben, mindenütt hallhatták jellegzetes, huppogó hangjukat, ahogy fajtársaiknak jelezték, hogy elfoglaltak egy alkalmas költőterületet, illetve ahogy a tojókat igyekeztek magukhoz csalogatni a hímek. Látták őket, nagyon sokszor földutakon, dűlőutakon keresgéltek, egészen közelről is megszemlélhették a madarat, mivel nem félnek az embertől. Elhagyatott, vagy akár lakott tanyák épületeinek üregeiben, hasadékokban, korhadt fák odvaiban is megtalálják a számukra alkalmas feltételeket a tojásrakáshoz. Szeretik a kisparcellás művelésű, változatos mezőgazdasági területeket, ahol gyümölcsösök, gyepek is vannak, illetve ahol állattartás zajlik, mert előszeretettel fogyasztják a trágyához kötődő nagytestű rovarokat, férgeket.
A Maros-ártéren is nagyon jó feltételeket találnak maguknak. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az ártéri élőhely peremén elhelyezkedő területi irodánál immár harmadik éve költenek sikeresen búbosbankák. Az igazgatóság egyik melléképületének a tetőszerkezetének ereszhez közeli részén van egy kis hasadék, amelybe éppen befér egy búbosbanka, ezt előszeretettel használják költésre. Idén két pár is szemet vetett erre a költőhelyre, de a heves harcok után végül csak egy maradhatott.
A búbosbanka párt többször megfigyelték a munkatársak az iroda fáin, vagy éppen a kerítésen. Megfigyelték, ahogyan a hím rovartáplálékkal kedveskedett párjának, jellegzetes huppogó hangot hallatva, miközben tollbóbitáját szoros egymásutánban fel-le eresztette. A párzás, tojásrakás és költés után hamarosan a fiókák hangját is lehetett hallani a tető üregéből, a szülők pedig serényen hordták nekik a táplálékot. Később a fiókák ki-kinéztek a tető hasadékából, szemlélték a külvilágot, ismerkedtek az élőhellyel. Hamarosan egymás után, néhány napos különbséggel mind a négy fióka elhagyta az odút, kirepültek, de még napokig látták őket az iroda udvarán, amint kérték a táplálékot szüleiktől. Aztán eltűntek, távolabbi területekre mentek, hogy szüleiktől megtanulják az önálló vadászatot.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
