Békéscsabán hagyományosan tavaszi és őszi ülésszakon találkozik városi ifjúsági parlament, ahol a csabai diák önkormányzat és a városvezetéssel partnerségben teret enged a rájuk vonatkozó kérdések döntéshozatalában is.
– Nagyon-nagyon örülök, hogy egyáltalán ide kerültem a Békéscsabai Diákönkormányzathoz, ahol jelenleg elnökként teljesen átérzem a döntéseink súlyát, a munkánk felelősségét, de ugyanakkor azt az óriási lehetőséget is, amit a kezünkben tartunk – mondta el Gécs Vanda, a csabai DÖK elnöke. A városi ifjúság fő érdekképviseleti szerve számos fiatalnak segít abban, hogy fejleszthesse saját vezetői készségeit és eredendő kreativitását.

– Szerintem egy diáknak ez a legjobb lehetőség arra, hogy kibontakozhasson és megtudja, hogy mi az erőssége és egy hasznos közösség tagja lehesen, ahol kreatív döntés folyamatok része lehet. Ez iskolai körülmények között nem mindig valósul meg – fogalmazott Hajdú János, egykori diák polgármester, jelenlegi DÖK tag.
Varga Tamás, Békéscsaba ifjúságért felelős alpolgármestere kiemelte: az eddig eltelt időszakban kiépített párbeszéd-rendszert tovább erősítik a következő 5 évre tervezett ifjúsági koncepcióban. Az alpolgármester hozzátette: a városvezetés részéről az együttműködés továbbra is hangsúlyos eleme lesz az ifjúsági feladatellátásnak.