A performance előtt Nagy Zopánnal beszélgettem, akivel bő negyedévszázada ismerjük egymást.
– Tulajdonképpen mi vagy te? Ezer…
– Ezermester. (kacag; közben beköszön egy hölgy) Szia, épp nyilatkozom.
– Ismered a hölgyet?
– Persze. (puszi a hölgynek) Rúzs van?
– 100 éve árultak csókálló rúzst. Vagy rúzsálló csókot. (közben leülünk egy asztalhoz, amelyen üres kávés poharak és félig teli cukros és tejporos tálkák vannak)
– Kérsz egy kis tejport?
Fotók: Such Tamás
– Még nem. Én ’99 óta ismerlek.
– Ja… arra vagy kíváncsi, hogy mi vagyok? Meg ilyesmi?
– Gyomaendrőd blues?
– Rég nem.
– Az arankás képekre emlékszem, amiket ’99-ben készítettél; kint, nagyon szép fények mellett.
– Azért ’99-ig ne menjünk vissza…
– Csak 1972-ig.
– ’73-ban születtem. Január 5-én. Volt egy sorozatom, az volt a címe, hogy Jelenetek egy kortalan kertből. Azt a kollekciót 2000-ben kiállították Párizsban. És ez azért érdekes, mert most 25 év után, vasárnap ugyanahhoz a csoporthoz megyek vissza, de ezúttal nem önálló tárlatom lesz.
– A Louvre-ban?
– Egy kicsit kissebben. Szóval a fotózást és a költészetet párhuzamosan műveltem; majd jött a próza. Egyébként a mostani könyvem, a Nyitott művek – Képzőművészeti szabad esszék, reflexiók első írása épp csabai-gyomai vonatkozású: 2005 áprilisában nyílt meg Gubis Miska kiállítása Gyomán, az Apolló Kávézóban, aminek én írtam a nyitószövegét.
– Akkor halt meg II. János Pál pápa. Őt nem raktad be?
– Nem.
– Eddig hány könyved jelent meg?
– Pontosan ez a tizenegyedik. A legutóbb hat éve voltam itt a könyvtárban, a Felhő regénnyel, ami igazából nem regény, hanem kísérleti írás: több hang és több én nyilatkozik meg szimultán rétegesen benne.
– A mostani is a művészetről szól.
– Ez totál az, mert képzőművészeti írások összegzése. A legtöbbjük különböző folyóiratokban publikált.
– Azért jó, vaskos.
– Mert van benne pluszban egy 100 oldalas képmelléklet is.
– Egyébként mi a foglalkozásod?
– Szabadúszó vagyok.
Galéria
– Meg lehet élni belőle?
– Nem látszik? (közben az udvaron BMZ épp belefúj egy tömlőbe vagy egy locsolókannába) Holnap megyek vissza.
– Hova vissza?
– Pestre. 2000 óta ott lakom. Ahogy mondtam, publikálok, kurátori feladatokat látok el – talán abból van a legnagyobb tiszteletdíjam, valamint művésztelepeket is szervezek. Egyszóval összművészeti tevékenységet folytatok.
– Ezért vagy ezermester
(Közben bejön BMZ; idő van.)
***
Az udvaron zajlik a könyvbemutató, ami inkább előadás. A két performer egy asztalnál ül, előttük jó néhány hangszer: hangtálak, sípok, csilingelők, tömlők és három Zopán-könyv. Az első esszénél, a Gubisnál a szerző olvas, a nem szerző, a színező a zeneszerszámokkal aláfest. A következőnél már mindketten olvasnak – persze különböző szövegeket. Majd mindketten zenélnek. A műsor végén már mindenki zenél, mert az előadók mindenkinek – akár egy Hevesi kiscsoportosban – kiosztanak egy-egy hangszert.
És a közös muzsikálás némileg kisimítja az utóbbi napokban megtépázott idegrendszerünket. Szerdán éjjel pedig eperhold fogja beborítani az eget.
