96. Ünnepi Könyvhét – két napra a Szent István térre települ ki a rendezvény

2025. június 12. 16:23 | Gulyás Gergő

Június 10-én elkezdődött a 96. Ünnepi Könyvhét Békéscsabán. Az esemény június 12-én és 13-án kitelepül a város főterére, ahol számos közösségi programmal várják az érdeklődőket. A rendezvény elsősorban a helyi szerzőknek és kiadóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget.

A megnyitó ünnepségen közreműködtek a Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola harsonás növendékei. Majd Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket és a kiállítókat. Mint mondta: a könyv maga az élet, és arra buzdított minden korosztályt, hogy olvasson, mert az olvasással az ismereteiket is bővíthetik. Szintén beszédet mondott a megnyitón Szenteczki-Csipei Judit, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának osztályvezetője.

Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója kiemelte, hogy minden Ünnepi Könyvhétre igyekszik a bibliotéka valamilyen újdonsággal készülni a látogatóknak, hiszen csak így lehet fenntartani az érdeklődést. Mint mondta: idén a helyi szerzők kapták a legnagyobb hangsúlyt, hiszen tizenegy íróval, költővel lehet találkozni a város főterén.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Mindig egy érdekes alkalom, amikor kitelepülünk egy külső helyszínre, most éppen a Szent István térre. Ilyenkor mindig egy kicsit nyitunk a világ felé, a békéscsabaiak felé, hiszen a megszokott dolog az, hogy bejön a könyvkedvelő a könyvtárba és ott tud kölcsönözni vagy olvasni. Most mi megyünk közelebb az emberekhez, azzal a céllal, hogy népszerűsítsük a könyvet, az olvasást és az irodalmat is – fogalmazott a bibliotéka igazgatója.

Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a beszédében elmondta, hogy az országos könyvtár és a Békés Megyei Könyvtár között már évek óta konstruktív együttműködés van. Hozzátette, hogy azért fontosak az ilyen jellegű események, mert fel kell hívni a figyelmet a hagyományos könyvek fontosságára már az egészen fiatal korosztálytól kezdve.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Mindenféle kutatás azt mutatja, hogy a hagyományos könyvekből egészen máshogyan tanulunk, egészen máshogy ösztönöz bennünket a koncentrációra, egészen máshogy mozgatja meg a kreativitásunkat és a fantáziánkat, tehát minden olyan esemény kiemelt fontossággal bír, amelyik a könyvekre és az olvasás fontosságára hívja fel a figyelmet – fejtette ki a főigazgató.

Az első pódiumbeszélgetést rögtön a megnyitó után tartották meg, ahol Bauer Barbara íróval beszélgetett Földesi Csenge könyvtáros. A kitelepülés tehát egészen június 13-ig tart a Szent István téren, a 96. Ünnepi Könyvhét záróeseményét pedig június 20-án tartják a Szlovák Tájházban.

 

Galéria

További programok »

FEL