Nagy Zoltán: Az ökumenikus imahéten egymás hite által is épülünk

2024. január 20. 12:31 | Mikóczy Erika

Január harmadik hetében tartják a keresztény egyházak közös imahetét, Békéscsaba idén is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az ökumenikus imahétről a 7.Tv Kikötő című magazinjában Nagy Zoltán evangélikus esperessel beszélgetett D. Nagy Bence műsorvezető.

 

– Békéscsabán különösen fontosak az imahét alkalmai (hogy mikor és hol, azt ide kattintva tekinthetik meg), amikor az egyházak képviselői összegyűlnek, és egy szívvel, egy lélekkel igyekeznek kiáltani és imádkozni. Ennek az évnek mi a központi üzenete?

Nemcsak Békéscsabán beszélünk a keresztények egységéről, és nemcsak itt imádkozunk ilyenkor, hanem tulajdonképpen az egész világban. Ez egy olyan esemény, amelybe mi is bekapcsolódunk, de ez az egész világ kereszténységét érintő esemény. Évről évre másik ország keresztényei azok, akik előkészítik ennek az imahétnek az anyagát, a tartalmát, témáját a tekintetben, hogy a teológiai alapvetést elkészítik. Megírják az ima 8 napjára a kiírt bibliai igéket. Hogy azokat tartalommal hogyan töltjük meg, és milyen formában közvetítjük, ez minden gyülekezetnek, minden helynek már a saját maga feladata. Idén a nyugat-afrikai Burkina Faso keresztényei készítették elő az ökumenikus imahetet. Nagyon érdekes, hogy ilyenkor egy kis bepillantást nyerünk ennek az országnak az életébe is. Burkina Faso egy nagyjából 20 milliós ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság mintegy 60 százaléka muszlim, 9 százaléka az afrikai vallásokban hisz, és nagyjából a maradék 30 százalék a keresztények, a katolikusoknak és protestánsok aránya. Tehát ott ez egy kisebbségben élő egyház, egy olyan közegben, ahol nyilván sok nehézség adódik az élet mindennapjaiban. Talán ezért is fontos az az alapige és alaptörténet, amelyet ők választottak az idei évre. Ez pedig a szeretet kettős parancsa. Illetve, ahogyan azt aztán Jézus magyarázza az irgalmas szamaritánus példázatában: mit jelent az, hogy szeresd az Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint magadat.

 

– Valóban, mit jelent az egyes embernek az, hogy szeresd az Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint magadat?

Jézus nagyon egyszerűen elmondja az irgalmas szamaritánus példázatában. Ott nem is a szeretet kerül előtérbe, hanem arra a kérdésre a válasz, hogy tulajdonképpen ki az én felebarátom, amikor Jézust kicsit kísértve fölteszik ezt a kérdést. Hittanórán, vagy egy bibliaórán órákat lehet beszélni arról, hogy mit jelent a felebarát. Ez egy kicsit félrevezető a magyar nyelvben, mert a fele az egy egésznek az 50 százalékát jelenti. Ha így értelmezzük, akkor félrevisszük Jézus mondanivalóját. Az angolban egyébként a neigbour-t használják ennek a megfelelőjeként, ami a szomszéd – ez már talán közelebbi. A szomszéd olyan valaki, aki ott van mellettünk. Remélhetőleg jó, de lehet rossz is, viszont mindenképpen dolgunk van vele. Ha más nem, legalább találkozunk. Nyilván az embertárs az kifejező. Az irgalmas szamaritánus példázatában nagyon szemléletesen mondja el Jézus, hogy egy bajba jutott embert, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment, megverték, kifosztották, otthagyták az útszélen. Majd arra jött egy pap, aki nagy ívben elkerülte, aztán egy lévita, egy tanító, aki szintén nagy ívben elkerülte.

 

 

Menthetjük őket azzal, hogy nyilván megvoltak azok a tisztasági törvények a zsidók számára, amelyek nem engedték azt, hogy segítsenek. Hiszen ha segít az a pap, akkor ő tisztátalanná válik, és a papi szolgálatait utána már nem tudja elvégezni. Lehet menteni magunkat, ebben egész jók vagyunk. De nem ez a lényege a történetnek. Hanem az, hogy aki odamegy és segít ezen az emberen, az egy szamáriai, egy idegen. Egy olyan, akivel a zsidók nem álltak szóba, akit lenéztek, kitaszítottak, kirekesztettek minden közösségből. És éppen ő az, aki megsegíti ezt az embert. Jézus ezután felteszi a kérdést az őt kérdezőnek, hogy akkor szerinted ki volt a felebarátja ennek a bajbajutott embernek. Tehát a legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy embertárs, de talán ez nem elég kifejező. Én inkább úgy szoktam megfogalmazni ennek a történetnek a kapcsán azt, hogy ki a felebarátom, hogy mindenki az, aki a segítségemre szorul. És mindenki, akinek a segítségére én rászorulok. Ez számomra picit kifejezőbb, és teológiailag talán jobban átadja azt a tartalmat, amit ez jelent. Külön érdekesség egyébként arról beszélni újra és újra egy-egy közösségben, hogy kik a mi szamaritánusaink. A mai társadalomban ki az, akitől egyáltalán nem számítanánk arra, hogy ő majd segít. Ki az, aki teljesen a társadalom peremén él, vagy azon túl, kitaszítva. Ki az, aki tényleg elfeledettje az emberi közösségeknek.

 

– Mi, kiknek lehetünk a szamaritánusai keresztényként, és kik azok, akik felé ilyen szempontból szolgálnunk kell?

Mindenki felé szolgálhatunk. Nyilván, ha általánosságban akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondjuk, hogy a rászorulók. Az anyagi nehézségek, amelyek megterhelik az életünket, azok magukkal hozzák, hogy egyre több a rászoruló. Egyre több a jó példa is arra, hogy akik pedig nem azok, vagy kevésbé szorulnak rá a segítségre, ők felelősséget tudnak vállalni a másikért. Nagyon örülök annak, hogy ilyen jó példákat is láthatok, és olykor akár katalizátorai is lehetünk egyházként ezeknek a jó példáknak. Hogy eljuttatjuk a segítséget azoktól, akik tudnak segíteni, azokhoz, akik a segítséget igénylik. Beszélhetnénk itt most az egyház diakóniai munkájáról, a szeretetszolgálatról, az idős otthonokban, vagy a hajléktalanok irányában végzett munkáról. De sokkal fontosabb az, hogy az egyéni felelősségünkről beszéljünk, és azt vegyük komolyan. Van, amit megtesz az egyház, de mit teszek én? Hogy tudok én segíteni a másik embernek? Hogyan mutatom meg azt a szeretetet, amit Jézus elvár, amikor azt mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat. Vajon hogy állunk ebben az egyensúlyban? Magamat mennyivel szeretem jobban, mint a felebarátomat? Hajlandó vagyok-e adni abból, ami nekem van? Vagy inkább csak megtartom, és nem segítem a másikat. Nagyon sokfelé ágazik ez a gondolat. És általánosságban nagyon könnyű azt mondani, hogy persze, a szeretet. De amikor ezt elkezdjük kicsit lebontani alkotóelemeire, az életünk konkrét helyzeteire, akkor már nagyon sokféleképpen tudunk erről beszélni. Nagyon megörültem annak, hogy éppen ez a történet lesz a témája ennek a 8 napnak, amikor együtt leszünk, itt Békéscsabán is. Mert valóban, van ebben a történetben annyi gondolat, annyi erőforrás, amelyből meríthetünk, és amely az életünket megváltoztathatja, lendületet adhat a szeretetünknek, amiről érdemes beszélni, és ami alapján érdemes egymáshoz szólni, érdemes igét hallgatni és imádkozni.

 

– A kiinduló mondat gyakorlatilag egy felszólítás, ez a kettős parancs, hogy szeresd az urat. Ez a mózesi törvény. Jézus Krisztus pedig azt is mondta, hogy az szeret engem, és az szereti az atyát, aki megtartja a parancsolatokat. Ennek alapján kérdezem, hogy tudjuk-e úgy szeretni az embert, hogy nem szeretjük az Istent? Van-e rossz szeretet?

Biztos, hogy van helytelenül megélt szeretet. Ha például a gyermeknevelésben mindent megengedő, mindent elnéző, korlátokat nem szabó a szeretet, az nem feltétlenül jó. A szeretet nemcsak azt jelenti, hogy mindig minden úgy van, ahogy a másik akarja, ez talán legélesebben a gyermeknevelésben jön elő, de akár egy munkahelyen is megjelenhet. Ha egy cégvezetőnek a cég érdekeit kell képviselnie, ott lehet, hogy lesznek olyan döntések, amelyek egyes embereknek az érdekeit sértik. Ők ezt lehet, hogy szeretetlenségként élik meg a főnöküktől, de lehet, hogy az ő hosszútávú munkájuk, és életük is így biztosított egyébként. Hogy lehet-e rosszul megélni szeretetet? Lehet. Hadd mondjak egy egyszerű példát. Ha én átsegítem a látássérültet a zebrán az út másik oldalára, az nagyon szép cselekedet. Csak először kérdezzem meg, hogy valóban át akar-e menni… Az irgalmas szamaritánus történetében nyilván nem volt erről szó, hiszen öntudatlanul feküdt az út szélén valaki. Ott nem lehetett megkérdezni, de rengeteg eset van, amikor meg tudjuk kérdezni, hogyan tudunk segíteni. Nyilván a szeretet helyes megélése az az, amikor úgy segítek, ahogy az a másiknak is megfelelő, jó, célravezető legyen. Persze van olyan is, amikor úgy kell segíteni, hogy az a segített akarata ellen való. Egy függő embert nem kérdezhetek meg arról, hogy akar-e leszokni, mert nyilván nem akar. De ha számít az ő élete számomra, ha szeretem őt, akkor el kell segítenem arra a pontra, ahol a függősége meg tud szűnni.

 

– Sokan úgy gondolják, hogy a felebaráti szeretet kifejezés egyre inkább kiüresedik. Vajon milyen választ tudnak erre adni azok a keresztények, akiknek elvileg a szívébe van írva ez a parancsolat is?

Nyilván nekünk, keresztényeknek, amikor a szeretetről gondolkodunk, beszélünk, amikor próbáljuk azt megélni, könnyű a helyzetünk, mert mi a szeretetnek a legnagyobb példáját láttuk Istentől. Ha a szeretet példáját akarjuk demonstrálni, akkor a keresztre mutatunk. Mi ebből merítünk erőt, ez a naponkénti erőforrásunk, hisz Isten az egyetlen fiát adta értünk. Krisztus a keresztre ment, és bennünket az élete árán, a vére árán vált meg. Nekünk ez a szeretet forrása és mértéke. Az agapé az pont ezt jelenti, az áldozatos, az önfeláldozó szeretetet, amely nem tekint magára, amely túl van azon a szereteten, amelynek része az érzékiség, amit az ember megél a szerelemben, a házasságban, túl van a felebaráti szereteten. Az agapé a mindenek feletti és önfeláldozásra képes szeretet. Mi ebből merítünk erőt. Aki ezt nem ismeri, hátrányban van. Akkor lehet, hogy jön az a méricskélés: ahogyan ő szeret engem, én is úgy szeretem. De én azért érzem azt is, hogy nemcsak szívbe írt törvény létezik, hanem az emberekben is él valamilyen formában a szeretet. Azokban is, akik Istent nem akarják közelről ismerni. Amikor nagyon nagy a szükség, és olyan helyzetbe kerülnek az emberek, akkor a szeretetet nem tudják szerintem elhallgattatni a szívükben. Ki kell, hogy mondjuk azt is, hogy mi keresztények is sokszor maradunk adósok a szeretetünkkel. Annak ellenére, hogy látjuk ezt a példát. Nem fekete és fehér a történet, és nem lehet azt mondani, hogy mi, egyházban élők és hívő emberek mindig jól, és mindig eleget szeretünk.

 

– Babits fogalmaz így, hogy „Atyjafiáért számot ad a testvér”, a Jónás könyvének margójára. A számadás az ökomenikus imahéten is egy fontos pont lehet, hiszen közösségben zajlanak majd ezek az imádságok. Január23-án, kedden 17 órától az evangélikus kistemplomban pedig egyházvezetők is összegyűlnek majd itt, Békéscsabán.

Gyakran kapok visszajelzéseket az ökumenikus imahét után, hogy örömmel mennek egymás templomaiba az emberek. Békéscsabán az a szokás, hogy ahol tartjuk az alkalmat, annak a felekezetnek az istentiszteleti rendjéhez igazodunk, és mindig egy másik felekezetű az igehirdető. Jól megismerjük egymás istentiszteleti formáit. Nagyon jó az, hogy elmegyünk a református, katolikus, baptista gyülekezetekbe, és látjuk azt, hogy ő istentiszteletük az ilyen. De nagyon jó az is, hogy az egyes gyülekezetek meg tudják mutatni magukat. Mi ilyenek vagyunk. Mi így éljük meg a kereszténységünket, mi így éljük meg az istentiszteletünket. Valóban, egymás hite által is épülünk, és ebből is gazdagodni tudunk. Megtanulunk egy-egy olyan éneket, ami a mi énekeskönyvünkben nincs benne, de tudjuk, hogy évről évre elővesszük azt az ökomenikus imahéten. A hét kiemelt alkalma az, amikor a római katolikus, a református és az evangélikus felekezetek püspökei megérkeznek hozzánk, és együtt szolgálnak. Jó ezt a testvériséget látni, nem csak a helyi szinten, ahol valóban szép testvéri együttműködésről számolhatunk be a felekezetek között Békéscsabán, hanem egyházvezetőink között is. Ők is példát mutatnak. Amikor a püspökeink itt lesznek, mi, lelkészek az istentisztelet után is együtt maradunk, kicsit kötetlenebbül beszélgethetünk, együtt lehetünk – a szeretet megélése ez is. Az ökumenikus imahét alkalmait széles körben hirdetjük, szeretettel várunk mindenkit, aki ismerkedni szeretne a kereszténységgel bármelyik felekezetnél.

További programok »

Itthon

A sorok között kortyolni – Így fonódott össze a szépirodalom a borkultúrával

A 95. Ünnepi Könyvhét helyi programkavalkádjának csendes lezárása volt a Könyvheti Borudvar, amely a Békés Megyei Könyvtár Munkácsy-udvarában kapott helyet. A szombat esti szimpóziumon a borkultúra és az irodalom kellemesen savas elegyét fogyaszthatták a megjelentek a – Vozár M. Krisztián zongoraművész révén – kis szekundokkal, tercekkel kibélelt térben.
20:56
FEL