Munkáspárt: A mai világban nem a tehetség, a munka számít, hanem a kapcsolatok

2018. december 1. 15:35 | Szendi Rita

„Soha senki nem tett annyit Magyarországért, mint a kommunisták” – hangzott el a Munkáspárt Békés Megyei Szervezetének ülésén. Szombat délelőtt a Szlovák Kultúra Házában gyűltek össze a szervezet tagjai.

 

 

Az ülésen elhangzott, hogy az áprilisi választások nem változtattak a Munkáspárt helyzetén. A következő négy esztendőt arra fogják használni, hogy megerősödjenek - fogalmazott  Thürmer Gyula, a párt elnöke. Az elnök továbbá arról is beszélt, hogy a jövőben jobban nyitnak az internet és a közösségi oldalak felé, ezzel megszólítva a fiatalabb korosztályt. Thürmer Gyula kiemelte: egyre több fiatal jön rá, hogy olyan világot élünk manapság, ahol nem a tehetség számít és az alázatos munka, hanem a pénz és a kapcsolatok.

Jövő hét végén tartják meg az országos kongresszusi ülést, immár 27. alkalommal, ahová küldötteket választottak a párt Békés megyei képviselői közül is.

A találkozón a tagok feltehették kérdéseiket, továbbá szó volt arról is, hogyan készülnek a jövő évi Európa Parlamenti, valamint az önkormányzati választásokra.

További programok »

Politika

Hamarosan mindenki megkapja az ukrán EU-csatlakozásról szóló szavazólapot

Gőzerővel zajlik az ukrán EU-csatlakozásról szóló szavazólapok kézbesítése, a budapesti kerületekben lassan befejeződik, aztán következik Pest, Fejér és Komárom vármegye; hamarosan mindenki megkapja a szavazólapot - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
2025. április 23. 13:51
FEL