Müller Cecília: A járvány május 3-án futhat csúcsra

2020. április 20. 13:05 | D. Nagy Bence

Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőr alezredes foglalta össze a járvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a hétvégén nem fokozódott jelentősen a fertőzöttek száma. A tisztifőorvos 1984 igazolt fertőzöttről, 199 elhunytról és 267 gyógyultról számolt be. 811 főt kezelnek kórházban, közülük 60 főt tartanak lélegeztető gépen.

– A járvány május 3-án futhat csúcsra. Ez azt jelenti, hogy a fertőzöttek száma nem növekszik, hanem egy úgynevezett plató képződik, vagyis több napon át ugyolyan számú pozitivitást regisztrálnak – emelte ki Müller Cecília. Hozzátette, hogy a dátum különböző matematikai modellek alapján már régóta ismert, az egészségügyi ellátórendszer is erre készült fel.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a humán erőforrás biztosítása hetekkel korábban megkezdődött, eddig 1600 önkéntes egészségügyi dolgozó jelentkezett, közülük 267-en már szerződtek is. Müller Cecília elmondta, hogy a rendszerben lévőket is képezni kell, a járvány ugyanis új feladatkörökkel jár. A járványhoz kapcsolódó képzésben több mint 13 ezren vesznek részt, közülük több orvos, ápoló és önkéntes már sikeres vizsgát tett. 

– Minden területnek külön tananyaga van, emellett a rezidensek képzése is megkezdődött. A védekezés akkor lesz sikeres, ha továbbra is közös erővel mindenki a maga helyén teszi a dolgát – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Kiss Róbert rendőr alezredes a hétvégi rendőri intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, hogy eddig több mint 250 ezer esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket. Kiemelte, hogy a hétköznapokhoz képest a hétvégén többen szegik meg a korlátozást, az eddigiekkel ellentétben Budapesten arányiaban kevesebb volt a kihágás.

Az alezredes beszélt arról is, hogy két újabb teherjárat érkezett Magyarországra. A Sanghajból és Szöulból érkező repülőgépek 22 ezer kilogramnyi egyéni védőfelszerelést szállítottak. 

További programok »

FEL