Müller Cecília: Jelenleg is zajlik a magyar oltóanyag fejlesztése

2021. március 18. 15:35 | D. Nagy Bence

Az országos tisztifőorvos megerősítette, hogy nyitásról egyelőre nem eshet szó.

 

– 1 millió 442 ezer személy már megkapta az első oltását, 400 ezernél többen pedig már a másodikat is – ismertette Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Mint mondta, a járványgyörbe meredeken ível fölfelé, így naponta újabb csúcsokat dönt a megbetegedések száma.

Az országos tisztfőorvos – ismertetve a friss napi adatokat – elmondta, hogy több olyan vírusvariáns létezik, amelyet a hagyományos PCR-tesztek nem mutatnak ki.

– A hazai laborokban olyan teszteket használnak, amelyek háromféle antigént is képesek kimutatni, számos országban azonban csak egyet. Fontos hozzátenni, hogy a vírus állapota nem statikus, hiszen napról napra újabb variáns jelenik meg, ami pedig a vírus természetét is megváltoztatja – fogalmazott a tisztifőorvos. Kiemelte, hogy a szennyvíz vizsgálati adati kimutatták, hogy a következő hetekben jelentősen nő a fertőzöttek száma, elsősorban a brit vírusvariáns miatt.

Müller Cecília megerősítette Gulyás Gergely miniszerelnökséget vezető miniszter szavait, miszerint a nyitás ideje még messze nincs itt.

– Szerda óta 207 fő hunyt el, ez a szám soha ilyen magas nem volt. A kontaktusok számának csökkentése most elsődleges, ezért is kérünk mindenkit, hogy aki teheti, az otthoni munkavégzést részesítse előnyben – hívta fel a figyelmet a szakember.

A tisztifőorvos közölte, hogy csütörtökön újabb vakcinaszállítmányok érkeztek hazánkba: 54 ezer Moderna és 21 600 AstraZeneca-vakcinát szállítottak Magyarországra. A tájékoztatón elhangzott, hogy az AstraZeneca korábban 78 ezer adagot ígért, de ennek csak a töredékét kaphattuk meg, illetve a következő hét folyamán is kevesebb oltóanyag érkezik az országba.

– Többször elhangzott már, hogy az oltás ütemének a vakcinamennyiség szab határt. 3,3 millióan regisztráltak eddig oltásra, de jelenleg nincs elegendő vakcinánk – emékeztetett Müller Cecília. Hozzátette, hogy a háziorvosok részére ezen a héten 1-1 ampulla AstraZeneca-vakcinát tudnak eljuttatni, amely 10-10 fő oltására elegendő.

A regisztráltak többségét a kórházi oltópontokra irányíthatják át, ez praxisonként átlagosan 44 főt jelent. Az oltópontokon Szputnyik és Pfizer gyártmányú oltóanyagokat biztosítanak a részükre. A tisztifőorvos elmondta, hogy az átirányítás adminisztratív részében továbbra is kérik az önkormányzatok segítségét.

– Az oltásra érkezőktől türelmet, toleranciát kérünk az egészségügyi ellátorendszerben dolgozók felé, hiszen nem mindennapi nyomásnak vannak kitéve – hívta fel a figyelmet Müller Cecília.

A tisztfőorvos megerősítette, hogy a magyar oltóanyag fejlesztése jelenleg is zajlik a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében. Mint mondta, a hazai ellenanyag előnye az lesz, hogy a Magyarországon izolált törzseket dolgozzák fel, hathatósabb védelmet nyújtva ezzel a lakosság számára.

– Jelenleg a preklinikai vizsgálatok folynak, amelyek állatoltásokkal indulnak. Ennek során az ellenagyag termelést és az úgynevezett sejtes választ vizsgálják. Ezt követik a klinikai vizsgálatok kevés személlyel, több fázisban – ismertette Müller Cecília.

A tisztifőorvos arra is emlékeztetett, hogy a korlátozások, a nyomasztó hírek általi pszichikai megterhelés elviselésében sokat segít a napi rutinba beiktatott mozgás, amelynek nemcsak élettani, de lélektani pozitívumai is vannak.

További programok »

FEL