MSZP: Meg kell találni a felelősöket

2018. május 2. 17:58 | Varga Diána

A 2017-es költségvetés zárszámadása nem olyan rózsás, ahogy azt a közgyűlésen beállították, de jó, hogy lesz újabb ingyen-WiFi Békéscsabán, az Öveges-program szabálytalanságai nyomán pedig meg kell találni a felelősöket. Közgyűlés után értékelt a Magyar Szocialista Párt önkormányzati képviselője szerdán délután.

Heves vita nem, de kisebb csörték akadtak az áprilisi ülésen – mondta Miklós Attila, aki ide sorolta a 2017-es költségvetés zárszámadását. Mint mondta, több képviselő is sikertörténetként könyvelte el a rendeletet és az oktatás kérdését, de a szocialista politikus szerint a mínusz továbbra is hiányt jelent, az előző év büdzséjében pedig túlköltekezések, megszorítások körvonalazódnak. Példaként említette az uniós forrásból megvalósuló projekteket, amelyekkel kapcsolatban hangsúlyozta: bizonyos esetekben a százszázalékos pályázati intenzitás mellett is kénytelen volt az önkormányzat önerőt fizetni a megnövekedett anyagárak és munkaerő-költségek miatt. Az MSZP képviselője arra emlékeztetett, hogy Békés megye fejlesztési biztosának hangsúlyosabb fellépésére lett volna szükség, egyúttal kijelentette: bízik abban, hogy az újonnan megválasztott országgyűlési képviselő hatékonyabban érvényesíti a város érdekeit.

Ezzel párhuzamosan Miklós Attila pozitív döntésként értékelte a köztéri WiFi-hálózat kiépítésére benyújtandó pályázatot, amellyel meglátása szerint az önkormányzat nem elsősorban az ide látogató turistákat, hanem a békéscsabai lakosságot támogatná. Amellett, hogy fontosnak nevezte ezt a lépést, arról is beszélt, hogy az Andrássy út teljes szakaszán létre kellene hozni egy ilyen rendszert.

A politikus zárásként az Öveges-program miatt bekért dokumentumokról szólt. A behir.hu kérdése nyomán arra emlékeztetett, hogy az uniós forrásból létrehozott tanterem és eszköz-beszerzés miatt talált szabálytalanságok végett összesen 47 millió forintot kellett visszafizetnie az önkormányzatnak. Az ügyet a közgyűlés jogi, ügyrendi és ellenőrző bizottsága is vizsgálta, ám a grémium úgy határozott, hogy megvárják a nyomozás végeredményét és ennek függvényében tesznek további, akár jogi lépéseket. Miklós Attila kiemelte: bízik abban, hogy kiderül, ki a felelős a szabálytalanságokért.

 

 

További programok »

FEL