A hazai munkavállalók érdekeit védené az MSZP

2020. június 25. 18:35 | behir.hu

Többek közt erről is beszélt Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke békéscsabai sajtótájékoztatóján.

A Békés Megyei Kormányhivatal kapta a jogot, hogy a 24 hónapos munkaidőkeret elrendelését engedélyezze a munkáltatók számára. A hivatal előtt Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke és Miklós Attila, a szocialista párt békéscsabai elnöke tartott sajtótájékoztatót.

Miklós Attila elmondta, hogy a munkaidőkeret 2 évre növelésével a Kormány megint a munkavállalókat hozza nehezebb helyzetbe. A Munka Törvénykönyvének módosításainak elfogadásával már ellehetetlenítette a sztrájkokat - ezzel is nehezítve a munkavállalók érdekérvényesítését - és megvonta a cafeteria jellegű juttatásokat is. A kormány szinte minden ágazatban béremeléseket jelentett be, de a valóságban ezek nem teljesülnek maradéktalanul. A döntés meghozatalakor a kormány ismét nem volt kíváncsi a dolgozók érdekképviselőinek véleményére és a szakszervezetek javaslataira.

Komjáthi Imre kifejtette, hogy Orbán Viktor és 133 embere az elmúlt 10 évben fokozatosan fosztotta meg a magyar munkavállalókat és a szakszervezeteket a jogaiktól és szolgáltatta ki a dolgozókat a multiknak, oligarcháknak. A legutóbb egy salátatörvényben eldugva szavazták meg a kormánypártiak a 24 havi munkaidőkeretet és azt, hogy annak engedélyezését már nem is egy miniszter, nem is egy államtitkár, hanem a Békés Megyei Kormányhivatal végezheti.

A politikus szerint ez a rendelkezés lehetővé teszi a magyar munkavállalók még nagyobb kizsákmányolását és a túlóráztatások révén még kevesebbet lehetnek majd a dolgozók a családjukkal, ez az egészségük romlását is magával hozza. Rávilágítottak: az MSZP  Újjáépítés! című programjavaslatában olyan baloldali elemek szerepelnek, amely a munkások, az alkalmazottak érdekeit szolgálják. Ezért azt javasolják, hogy maximalizálják a vállalatokon belüli bérkülönbségeket, hogy útját állják az irreálisan magas vezetői fizetéseknek. A vállalatvezetők bónusza ne haladhassa majd meg az alapbérük 20 százalékát és a 10 millió forintot meghaladó vezetői bérek ne legyenek levonhatók a vállalat adóalapjából, mint költség.

Kezdeményezik, hogy a vállalatok nyereségének egy részét egyenlően osszák fel a mindenkori munkavállalók között! A dolgozók termelik meg egy cég nyereségét, de a kormány jóváhagyásával ezen cégek százmilliárdos nyereségeket talicskáztak ki az országból. Mi azt mondjuk, hogy ebből a dolgozóknak is juttatni kell!

Az MSZP a magyar dolgozók, a magyar munkavállalók pártján áll!

További programok »

FEL