Most már hívd fel Sanyit!

2025. június 12. 20:46 | Such Tamás

Csütörtökön folytatódott a Gyulai Törvényszéken annak a férfinak az ügye, aki 2023. augusztus 15-én, a békéscsabai Munkácsy Hotelben halálra késelte Szabó Sándort, a szálloda biztonsági alkalmazottját. A bíróság ezúttal a hotel munkatársait hallgatta meg.

Korábban megírtuk, a hotel teraszán 2023. augusztus 15-én 21 óra 45 perc körül egy vendég szóváltás után, dulakodás közben egy bicskával többször megszúrta a hotel egyik alkalmazottját. A sérültet kórházba vitték, ott később életét vesztette. A vendég, egy 27 éves érdi férfi elmenekült. Az elkövető másnap megjelent a Monori Rendőrkapitányságon és feladta magát. 

Közben a Békés Vármegyei Főügyészség emberöléssel vádolja K. Tamást, mert az említett időpontban egy késsel megölte a rátámadó biztonsági embert. Ügyvédje szerint azonban K. Tamás életveszélyes helyzetben védekezett. Az utóbbi, közel két év alatt tavaly novemberben, illetve idén márciusban is beszámoltunk az üggyel kapcsolatos bírósági tárgyalásokról.

A csütörtöki tárgyaláson először a hotel aznapi recepciósát hallgatták meg – méghozzá online, a Békéscsabai Járásbíróság egyik terméből kapcsolták. A tanú röviden felvázolta a tragédia előtti és utáni történéseket.

Elmondta, az egyik kisebb csoport férfi vendége meglehetősen ittas állapotban minősíthetetlenül viselkedett a felszolgálókkal. Mi több, az egyik kolléganőjének többször is obszcén kijelentéseket tett. Aki a sokadik sértést követően annyit mondott a recepciósnak, „Most már hívd fel Sanyit!” Majd bő 20 perc múlva, amikor már csillapodtak az indulatok, megérkezett Szabó Sándor.

A sértett kiérkezésekor a hotel másik pincére – aki szintén szóváltásba keveredett korábban az I. r. vádlottal, azaz K. Tamással – fejével felé biccentve, hogy ő az a személy, aki miatt ki kellett jönnie. A sértett megkérdezte tőle, hogy miért kell itt balhézni, majd két alkalommal kézfejével fejen ütötte. Az I. r. vádlott az ütések hatására a földre esett, ekkor a sértett felhagyott a bántalmazásával.

Azt követően az I. r. vádlott elővette a bicskát és több alkalommal megszúrta a sértett lábát. A hotel alkalmazottja próbált a sértettnek segíteni, megrúgta, majd sörös üveggel megütötte az I. r. vádlottat, aki azonban még egyszer arcon szúrta a felállni akaró sértettet. A recepciós mindeközben értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A védelem többször is rákérdezett, miért Szabó Sándort és miért nem a rendőrséget hívták ki? Mire a hotel beosztottja azt felelte, hogy abban állapodtak meg a főnökeivel, hogy ilyen esetekben a biztonságért felelős, korábbi küzdősportolót kell értesíteni. Indokként többször is megismételte, hogy a kolléganője nagyon meg volt rémülve. Továbbá elmondta, azóta ő is, olykor poszttraumás álmok gyötrik: többször átéli a tragikus eseményt; azóta nem dolgozik, idén csak ötször hagyta el a lakását.

A második tanú, a hotel ügyvezetője elmesélte, Szabó Sándor és munkatársai eredendően karbantartási feladatokat láttak el az intézményben. Miután megtudta, hogy a vállalkozónak van egy biztonsági cége is, megegyeztek abban, hogy ha netán valamilyen rendbontás zajlik az épületben, nyugodtan hívják fel Szabót, aki az elmondottak alapján eldönti, mennyire súlyos a helyzet. Azaz kell-e értesíteni a rendőrséget, vagy megoldják házon belül.

Közben még mielőtt Szabó megérkezett volna, K. Tamás és a személyzet tagjai már „kibékültek”. Ebből kifolyólag már indokolatlan volt az intézkedés.

A tárgyalás az I. r. vádlott családjának barátai meghallgatásával folytatódott, akik segédkeztek Békéscsabáról elhozni, nehogy valami baja legyen.

 

További programok »

FEL