A szereplők egy görög, keresztény faluban húsvétra készülve passiójátékot terveznek előadni, ám egy újfajta nyomás mondhatni felborítja – vagy épp levetkőzhetetlenné teszi – a szerepeket. A világ, a környezet lassan átalakítja a játék szereplőit, akik lassan hasonulni kezdenek a megformált alakjukhoz.
Seregi Zoltán a XX. század egyik legmeghatározóbb regényeként írta le az eredeti művet, melyben, mint mondta, elképesztő módon van összedolgozva a passiójáték a valósággal.
– Fontos, hogy ezek a gondolatok a XXI. században, ebben a most zajló, rettenetes világban megjelenjenek, és megmutatkozzon az, hogy a hit mit tesz az emberekkel pro és kontra. Megmutatjuk, hogy ez hogyan változtatja át a karaktereket. Ez egy izgalmas játék, ami arról is szól, hogy mennyire vesszük komolyan a hitet, mennyire gyakoroljuk a vallást, vagy nem igazán hiszünk semmiben – fejtette ki a rendező.

Seregi Zoltán hangsúlyozta, hogy a tíz parancsolat és a keresztény ünnepek a jelenben is, a hétköznapokban is „működnek”. – Ez alapján élünk, ez a keresztény civilizáció alapja – mondta.
Az előadásban a valóság kezd úrrá lenni, ez olyan fordulatot hoz a darabban, amely váratlanul éri a nézőket. Pozsgai Zsolt szerző, drámaíró elmondta, úgy tekint magára, mint aki csupán színpadra alkalmazta a darabot.
– A passiójátékba egy kicsit mindig belebolondulnak a falu lakói, de ezúttal egy török rabság elől menedéket kereső görög menenekültáradat érkezik a településre, amely beteg, éhes és nincstelen. Ez pontosan olyan, mintha ma megjelennének a menekültek egy városban. Ez formálja át a szereplőket. Ez a játék egyszer csak egy véresen komoly történetté válik – fogalmazott Pozsgai Zsolt.

Az egyik központi szereplőt, Manolioszt megformáló Holló Patrik Albert ötödéves egyetemistaként vesz részt az előadásban. Kiemelte, hogy óriási megtiszteltetésnek érezte, amikor Seregi Zoltán felkérte erre a kiemelt szerepre.
– Amikor elolvastam a szövegkönyvet, akkor egyből nagyon megfogott. Nagyon szimpatikus volt, hogy a szerepem nem egy hős, hanem egy hétköznapi ember. Meg kell találnia magában azt, hogy hogyan válik nemessé ehhez a feladathoz. Fel kell tegyük magunknak a kérdést: a végső célért milyen áldozatokat kell meghozni? – összegzett a színészhallgató.
Az előadást november 21-től láthatja a közönség a Jókai színházban.